Honfoglalás a jelenkorban
A pályaorientációs napon az alsóbb évfolyam osztályai is különböző izgalmas
Az iskolánk egyik legnagyobb erőssége a nyelvoktatásunk. Az eredményességi mutatóink megfigyelhetők a következő két grafikonon:
Az idén érettségizett tanulók száma 120, ebből legalább középfokú komplex nyelvvizsgával 74 tanuló rendelkezik, ami ugyan rosszabb a tavalyitól (61%), de a B osztálynál már évekkel ezelőtt látszott, hogy nem lesz túl sok nyelvvizsgájuk. Ők még így is a várakozáson felül teljesítettek. A felsőfokú komplex nyelvvizsgák száma viszont ennek ellenére majdnem elérte a tavalyi rekordot. A legjobb eredményt a nyelvi előkészítő osztály érte el (85%) – nem véletlenül, hiszen nekik a legmagasabb a nyelvi órák száma. Ők azok, akik előrehozott érettségit is a legnagyobb számban tették.
Ha a végzősök és a nyelvvizsgák számának arányait nézzük, a következő eredményeket tudjuk felmutatni:
Sokan kérdezik, hogy mi a siker kulcsa. Ehhez több összetevő is szükséges, amelyek a mi intézményünkben szinte mindegyik adott.
Az egyik nélkülözhetetlen elem az elegendő mennyiségű óraszám. A helyi tantervünk az egyes osztálytípusokban a következő óraszámokat írja elő az angol nyelv tekintetében:
A mérések szerint kezdő szinttől kezdve a középfokú nyelvvizsgáig 500-700 tanóra szükséges, felsőfokra ezen kívül még 100-300 órát kell szánni. A táblázatból látható, hogy a középfok eléréséhez minden osztályban elegendő a kontakt órák száma. Természetesen a sikerhez az is kell, hogy a diákok otthon még ugyanennyi időt fordítsanak a nyelvtanulásra (házi feladatok elkészítésére, gyakorlásra, szavak megtanulására, ismétlésére, stb.)
A másik – ugyanilyen fontos – elem a megfelelően képzett nyelvtanárok alkalmazása. Ezen a téren sem állunk rosszul. Angol szakosaink száma 13, akik közül mindenki több éve tanít nálunk. Szinte mindegyikük képzett nyelvvizsgáztató (BME, LanguageCert vizsgarendszerekben összesen 10-en), illetve sokan vesznek részt emelt szintű érettségi bizottságok munkájában is (szám szerint 5-en). Tudják, és pontosan ismerik a nyelvvizsgák felépítését, a követelményeit, így jelentős segítséget tudnak nyújtani a felkészülésben. Készek arra is, hogy óraközi szünetekben, lyukas órákban is egyéni foglalkozásokat tartsanak.
A harmadik fontos tényező a megfelelő színvonalú oktatási környezet megteremtése, a feltételek biztosítása. Iskolánk tantermei közül 6-ban interaktív tábla áll rendelkezésre, további 7 terem projektorral van felszerelve. Az idei tanévtől kezdve pedig az eddigi multimédiás lehetőséggel nem rendelkező termek mindegyike okostévét kapott. Minden nyelvszakos kollégának van laptopja és hangeszköze is, amelyek nélkülözhetetlenek a tanításhoz. Minden angol szakos képes a digitális eszközök használatára, és sokan saját készítésű feladatokkal egészítik ki az órai tevékenységet. Jelenleg 3 tanárunk is innovatív mestertanár, akik feladatbankot készítenek ahhoz, hogy a nyelvvizsgákon található speciális feladatokat, próbavizsgákat tudjanak a diákok kezébe adni.
Az elfogadható méretű csoportok szintén komolyan hozzájárulhatnak a sikeres nyelvoktatáshoz. Az angol nyelvi csoportokban a következő létszámokat találhatjuk:
Az első diagramon látszik, hogy jóval kevesebb eredmény van ezen a területen. Sajnos ez eddig elsősorban a diákokon múlt. Az országos trendhez hasonlóan a mi iskolánkban is mindenki angolt akar tanulni, és elhanyagolják a második nyelvet.
Az iskola az angolon kívül négy másik idegen nyelv tanulását biztosítja: aki idejön, választhat a német, a francia, az orosz és a latin közül, de nem minden évben tudjuk megoldani, hogy mindegyik elérhető legyen, mert legalább 10 fő szükséges ahhoz, hogy egy-egy nyelvi csoportot beindítsunk.
Pedig a tanáraink képzettek, lelkesek, és fizikailag is lehetőség van arra, hogy eljussanak a nyelvvizsgáig a diákok. Ami hiányzik a motiváció, az akarat. Pedig azt kell mondani – angol szakos tanárként is – hogy az angol nyelv már alap, mellette az indul előnnyel, aki még legalább egy másik nyelven is beszél.
"Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz."
A pályaorientációs napon az alsóbb évfolyam osztályai is különböző izgalmas
A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium pedagógusai fontosnak tartják, hogy iskolán
Amint már a nagyközönség is tudja, a Szalézi Szent Ferenc