
Informatika szakos tanárt keresünk
A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium DIGITÁLIS KULTÚRA TANÍTÁSÁRA INFORMATIKA SZAKOS KÖZÉPISKOLAI TANÁRT keres. Az
"Isten másokért teremtett bennünket!"
A SZALIM Don Bosco lelkiségében működő szervezet, ami a fiatalok evangelizálásával, nevelésével, oktatásával és szocializációjának támogatásával foglalkozik – önkéntes fiatalok bevonásával. A szalézi atyák, testvérek, a szalézi nővérek és a Szalézi Család minden tagja segíti a fiatalokat a mindennapi fejlődésben, melléjük állnak és együtt haladnak a szentség felé vezető úton.
A szaléziak mellett a Mozgalmat az abban részt vevő gyerekek és a sokszor felelős szerepet is vállaló fiatalok alkotják, akiknek tevékenységét korszerű, rugalmas, kreatív és fiatalos animáció jellemzi. „Szeressétek, amit a fiatalok szeretnek, hogy ők is szeressék, amit ti szerettek!” (Don Bosco)
Az ifjúság szervezeteként kulturális rendezvények, sportesemények, formációs és ifjúsági vezetőképző programok, rendezvények, kiadványok segítségével keretet ad a magyar szalézi fiatalok ez irányú tevékenységének.
Jelentkezz Te is, ha szívesen tennél másokért!
A SZALIM Egyesület elnöke: Jani Áron SDB, szalézi ifjúságpasztorációs felelős
Székhely: 1032 Budapest, Bécsi út 173.
Honlap: https://szalim.hu/
Elérhetőségek: https://szalim.hu/szalim-stab/
A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium DIGITÁLIS KULTÚRA TANÍTÁSÁRA INFORMATIKA SZAKOS KÖZÉPISKOLAI TANÁRT keres. Az
Meghívunk minden olyan szülőt, aki azt fontolgatja, hogy a gyermeküket a 2024/2025. tanévtől
A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium elkötelezett a művészeti értékek közvetítésére. Ennek egyik eleme
Az októberi menü választása elindult. Jelölni a szokásos módon lehet. Kérjük, hogy mielőtt
2023. szeptember 18-án ismét felfordul a gimi megszokott élete. Megújult formában tartjuk a