Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Elindult a gyümölcsnap akciónk

Elindult a gyümölcsnap akció

A Városi Civil Alap által támogatott, “Légy nyitott a világra” pályázat újabb eleme indult el “gyümölcspult” néven.

A többi programelemmel ellentétben a gyümölcspult 20 héten át minden hétfői tanítási napon az iskolában tanuló 624 diákunk mindegyikének lehetőséget biztosít, hogy az őszi, téli és kora tavaszi időszakban, amikor nehezebb a szükséges vitaminokat természetes úton gyümölcsből a szervezetbe juttatni, egészséges gyümölcsöt egyen.

Már néhány évvel ezelőtt voltak gyümölcsnapok, akkor szabad pultról vehetett mindenki magának a kitett ételekből. Azonban akkor azt láttuk, hogy nem mindenki élt a lehetőséggel, vagy nem is tudott a dologról.

Ezért az idén úgy döntöttünk, hogy az osztályfőnöki órán, az osztályok létszámának megfelelő adagot készítünk elő, így az összes diákunkhoz eljut az egészséges finomság.

A programelem célja – a vitamindús étkezés biztosítása mellett – felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos és egészséges a változatos étrend, amelynek nélkülözhetetlen része a gyümölcsfogyasztás.

A program a “Légy nyitott a világra” elnevezésű, a Városi Civil Alap “VCA- KP-1-2021/4-000691” pályázat forrásából valósult meg.

Hasonló bejegyzések

Szalagavató 2022.

A nyitótánc nyitánya 2022. december 2-án, a Don Bosco Sportközpontban került sor a szalagavató ünnepségre. Bár hivatalosan

Tovább »

El Greco vászna

2022. november 16-án 22 érdeklődő szalézis tanuló, Konrád Marianna tanárnő és Somodi-Hornyák Szilárd tanár úr Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban jártak, ahol első alkalommal láthatott a magyar nagyközönség El Greco életművét átfogóan bemutató kiállítást.

Tovább »

Legfrissebb bejegyzések