
Kérjük, ajánlja fel adójának 1%-át
A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium a többi szalézi intézménnyel együtt nagyon sokat tesz azért, hogy másokon segítsünk. Az előző egy

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium a többi szalézi intézménnyel együtt nagyon sokat tesz azért, hogy másokon segítsünk. Az előző egy

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tantestülete fontosnak tartja, hogy közvetlenül és közvetve is felhívjuk a tanulóink figyelmét arra, hogy a

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai minden évben beneveznek a Medve Matek elnevezésű versenyre. Az idén a Miskolci Egyetem adott

A végzős osztályok tanulmányi kiránduláson vettek részt Budapesten, ahol a XX. századi diktatúrákról tanultakat elevenítették fel.

Nemzeti ünnepünk alkalmából a történelmi Felvidékre, Rozsnyóra utaztunk, ahol a Fábry Zoltán Alap- és Szakközépiskola vendégei voltunk.

Már biztosan mindenki izgul, hogy vajon hová fogják felvenni. Ehhez nyújt némi segítséget az az ideiglenes felvételi jegyzék, amelyet minden

Az alábbiakban tantárgyanként közzétesszük a 2024. évi érettségik témaköreit. Jó készülést kívánunk! A lista még bővül.

Az iskolánk igyekszik minden olyan tantárgyból fakultációt indítani, amelyből érettségizni lehet. Ezek a foglalkozások az iskola Szervezeti és Működési Szabályzata (a