A paksi atomerőműben tettünk látogatást
A gimnáziumunk fontosnak tartja, hogy az iskola falain kívül is adjon lehetőséget a diákjainak arra, hogy tapasztalati úton szerezzenek tudást.
A gimnáziumunk fontosnak tartja, hogy az iskola falain kívül is adjon lehetőséget a diákjainak arra, hogy tapasztalati úton szerezzenek tudást.
Néhány hónapja még arról írtunk, hogy mennyire örülünk annak, hogy Pogány Lajos címzetes igazgató úr, a Ságvári Endre Gimnázium tanára
Kazincbarcika Város Önkormányzata minden évben a városban dolgozó legkiválóbb pedagógusokat az általa alapított jutalomban részesíti. 2024-ben iskolánkból ezt a címet
2024. április 19-én, pénteken a Don Bosco Sportközpont konferenciaterme adott otthont a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium báljának. Az eseményen mi
A pályaorientációs napunkra mintegy 30 meghívott vendég látogatott el az iskolánkba, és még legalább féltucatnyi külsős helyszínen is jártak diákjaink.
Tóth Marcell János 12. A osztályos tanulónk a gimnázium mellett a Miskolci Egyetemen is gyakran megfordul. Hogy lehet ez? A
Jaidisz Erik 3. évét tölti a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Erről, valamint a Szaléziban töltött emlékeiről is beszélgettünk vele.
A DMG interjúja a Budapest Airport által kiírt videópályázaton díjazott szalézis diákkal
A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium egyik küldetése, hogy arra nevelje a tanulóit, hogy a világ felé nyitott, nagylelkű, mások
A nyitótánc nyitánya 2022. december 2-án, a Don Bosco Sportközpontban került sor a szalagavató ünnepségre. Bár hivatalosan tanítási nap volt, pénteken mégsem a
A Waclav Feczak Alapítvány segítségével 20 diák és 2 pedagógus vett részt egy háromnapos zarándoklaton.
Nálunk mindig történik valami, vagy ha mégsem, elmegyünk, oda, ahol igen. A múlt héten 3 diák (Bikki Laura 12. C, Hornyák Boldizsár Balázs és Tóth Janka 12. A osztályos tanulók) és Lesóné Molnár Enikő jártak Szegeden. Hogy miért?