Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Torinóban jártunk 1. rész

Ahogy tavaly, az idén is 24 diák kapott arra lehetőséget, hogy ellátogasson Torinóba, és személyesen megtapasztalhassa, hogy a szaléziak honnan indultak.

A csapatból 10 fő a Don Bosco egyéni és csapatversenyen harcolta ki a részvételt, a többi 10-11. évfolyamos tanuló pedig pályázat alapján került be az utazók közé.

A tavalyihoz képest több dolgon változtattak a szervezők: az indulást nem vasárnapra, hanem hétfőre tettük át, hogy elkerüljük a hétfői múzeumi szünnapot.

Az éjszakát kb. félúton, Želimlje szlovén községben töltöttük, ahol egy szalézi iskola fogadott be minket. Másnap onnan indultunk tovább, hogy Treviso, Verona és Sirmione érintésével elérjük az olasz szállásunkat.

Az utolsó pillanatban még kiderült, hogy az egyik kisérőtanárunk beteg lett, így a helyére hirtelen kellett valakit betenni. A választás Emri Dánielre esett, aki kiválóan vezet, és folyamatosan készen áll a fiatalok segítésére, támogatására. Kevesebb mint egy óra alatt készült el az útra. Ezúton is köszönjük neki, hogy a rendelkezésünkre állt.

Miért éppen Želimlje?

A kis település kb. félúton fekszik Kazincbarcika és Torinó között. A gyönyörű helyen fekvő faluban található Szlovénia egyetlen szalézi gimnáziuma és kollégiuma. A komplexumot kiegészíti egy lelkigyakorlatos ház, ahol a szállásunk volt. A kollégium tanárai nem ismeretlenek számunkra, hiszen két évvel ezelőtt látogatást tettek nálunk. Most – hála a vezetőjüknek, Gasper Otrin atyának – mi tölthettünk el ott egy délutánt és egy éjszakát. És ha már ott voltunk, nem hagyhattuk ki az épület körbejárását sem. Gasper atya meghívott minket egy esti misére is, amelyen örömmel vettünk részt. Bár a szertartás szlovénül zajlott, azért nyomon tudtuk követni, hogy mi történik.

Az iskola és környezete

A szaléziak számára fontos a közösségi élet és a játék, ami ebben a kollégiumban is látszik. Több közösségi tere van, amely egy játékteremmel is kiegészül. A csocsó mellett légfoci és billiárdasztal is található, amelyet természetesen ki is próbáltunk.





2. nap: Treviso, Verona, Sirmione

Az újabb 700 km távolságot több megállóval küzdöttük le. Az első állomás Treviso városa volt. Épp néhány napja olvastam, hogy aki nem szereti a túl sok turistát, de bele akar kóstolni az olasz városok hangulatába, ez a település kiváló lehetőség rá. A mi célunk itt más volt. Az iskolánk névadójának, Szalézi Szent Ferencnek a szívét őrzi a vizitációs nővérek kolostora. Béla atya röviden bemutatta a templomot, majd egy ima után folytattuk az utunkat.



Verona

Bár Shakespeare soha nem járt Itáliában, nagyon sok műve kötődik ehhez a területhez. Nem véletlen, hiszen a Reneszánsz innen indult világhódító útjára. A drámaíró talán a leghíresebb műve a Rómeó és Júlia megpróbáltatásairól szól, amelynek a színhelye ez a város. Hogy tényleg megtörtént-e a dráma, nem tudjuk. De a város szívében, egy kapualjban megtalálhatjuk a Capulet családnak tulajdonított házat, amelynek az erkélye alatt a színpadi műben elhangzanak ezek a híres szavak:

„Oh szólj még, fényes angyal! Mert az éj
Sötétiben, mely sátoroz fölöttem,
Úgy tűnsz föl, mint az ég szárnyas követje
Szegény halandók égre forditott
Szemének, a kik hátra esnek, őt
Bámulni, míg a lassan átvonúló
Felhőn lebeg s a lég árján evez.”
(II. szín)

Az udvaron látható Júlia szobra is. Azt mondják, ha megérinted a mellét, szerencséd lesz. Amikor ott jártunk, sokan gondolták, hogy megpróbálják, mert hatalmas sor állt előtte. Azért a városban is tettünk egy rövid sétát, hogy megízleljük a középkori (és a fotókon is látható ókori) Itália hangulatát.





Sirmione

A Garda-tó partján fekvő üdülőváros szintén ideális pihenőhely. A kellemes idő lehetővé tette, hogy majdnem két órát töltsünk ezen a festői helyen. A tanulóink itt ízlelték meg az igazi olasz fagyit, de sokan nem tudták, hogy mekkora adagot is kapnak, így volt meglepetés!

Megérkeztünk

Már este volt, mire megérkeztünk, és elfoglaltuk a szállásunkat Torinótól mintegy 30 km-re, Savio Szent Domonkos szülőházában.

Folytatása következik …

szöveg, képek és videók: Balla Árpád

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Sándor István-emléktúra

Április 10-én és 11-én a gimnázium 12. osztályos tanulói Budapestre utaztak, hogy feltárják a XX. századi diktatúrák működését és Sándor István mártírszerzetes tragikus élettörténetét.

Tovább »