A pályaorientációs napunk alkalmából rengeteg diák tekinthetett be különböző egyetemek életébe. A Debreceni Egyetem egy volt diákunk képviseletében jelent meg, amit hatalmas örömmel fogadtunk. Balla Blanka 2021-ben ballagott el a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumból. Azóta a Debreceni Egyetemen közösségszervező szakának most másodéves hallgatója. A Diák Média Group Interjújában nem csak az intézménybe nyerhetünk betekintést, hanem az ő gimnáziumban töltött éveire és más elfoglaltságaira is.
Miért éppen a közösségszervező szakot választottad annak idején?
A közösségszervező szakhoz úgy jutottam el, hogy amikor befejeztem az általános iskolát, tudtam, hogy 50 órás közösségi szolgálatot kell csinálni. Akkor már kapásból azon gondolkodtam, hogy jó lenne minél hamarabb letudni. 2016-ban még lehetett önkénteskedni itt a Barcika Art Kft-nél, ami – az egyéb városi programok mellett – a Kolorfesztivált is szervezi. Náluk kezdtem el tehát a kötelező 50 órát letudni. A következő években pedig diákmunka keretében dolgoztam náluk. Szépen bedolgoztam magam, úgyhogy most már ott tartunk, hogy 7-8 éve vagyok ott. A fesztivál és egyéb városi rendezvények szervezésében is segítek, ha van rá lehetőség. Tulajdonképpen ez indított el ezen a rendezvényszervezői pályán, így jutottam el ehhez a szakhoz.
Mit ajánlsz azoknak, akik ebben a szakmában szeretnének elhelyezkedni?
Nehéz kérdés, mert nálunk két szakirány van: a kulturális közösségszervező és a humánfejlesztő. HR szakemberre mindig, mindenhol szükség van. Az már más kérdés, hogy maga a munka milyen, ezt szakterülete is válogatja. Hogyha a kulturális területről beszélünk, akkor azt biztosra tudom mondani, hogy nagyon kapaszkodni kell, mert ez egy nehéz szakma. Nem könnyű benne maradni, sokszor küzdeni kell azért, hogy sikerüljön elérni a célokat. Volt egy szakember, aki a kultúrát a hadtáphoz hasonlította: háborúba menet az megy hátul, visszafelé jövet pedig elől. Tehát a kultúra kap a legkésőbb anyagi támogatást, és ettől a területtől vonják meg azt először, bármi történik. Nézzük csak a COVID-ot: ott is rengeteg intézménynek be kellett zárnia, és minden anyagi támogatást először nyilvánvalóan tőlük vontak el. Nem véletlen: tény és való, az alapvető emberi szükségletek a legfontosabbak, például az élelmiszerüzletek előnyt élveznek. Erre tehát fel kell készülni. Úgy érdemes erre a területre jönni, ha tudod, hogy tényleg ezt akarod csinálni, és élvezni fogod a munkádat a megpróbáltatások ellenére is.
Mint volt diák, mesélnél kérlek a gimnáziumi éveidről?
Mindenképpen azzal kezdeném, hogy nekem a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban nagyon jó osztályom volt. Nyilván minden osztályban előfordulnak veszekedések, konfliktusok, egyéb problémák, de azért nekünk egy jó osztályközösségünk alakult ki. Jól kijöttünk egymással, és túlzottan a klikkesedés sem volt szerintem jellemző. Nekem Balogh Edina tanárnő volt az osztályfőnököm, akivel nagyon jól el lehet beszélgetni. Segítőkész is, és mindig nagyon odafigyelt ránk. Szerintem jó osztályfőnököt is sikerült kifognunk.
Az iskolai kórus tagja voltál pár évig. Megosztanád velünk az ezzel kapcsolatos emlékeidet?
Én 5 éves nyelvi tagozatos osztályba jártam. Első évben nem voltam a tagja, és ha jól emlékszem második év elején csatlakoztam. Tulajdonképpen itt szerettem meg inkább a kórusban éneklés, amit Marczis Erzsébet tanárnőnek és az akkori csapatnak köszönhetek.
Ott is ki tudtam bontakozni. Lehetőségem volt az Egerben megrendezésre kerülő Tehetség Útlevél a Felsőoktatásba versenyre pályázatot írni. Be is kerültünk élő meghallgatásra és elhoztunk két második helyet egymást követő két évben. (A pályázati anyag itt olvasható)
A második évben már egy másik kategóriában a Kolorfesztiválról is vittem egy prezentációt, amit az ottani közösségszervező tanárok zsűriztek, így ez is egy kifejezetten jó lehetőség volt számomra: különdíjat kaptam a munkámért. (itt olvasható)
Mint az animátori közösség tagja, kérlek meséld el, hogyan lettél a csapat része!
Az animátor csoport is egy olyan közösség, amibe bele csöppentem. Ide is a zene hozott, tehát ilyen szempontból Marczis tanárnőnek köszönhetem, hogy oda kerültem. Először október vége felé, már végzős koromban mentem ebbe a közösségbe, amikor Carlo Acutis boldoggá avatását ünnepeltük 2020-ban.
Az egyik animátor, Dominika (Komódi Dominika iskolánk volt diákja és animátor) hívott, hogy szükség lenne még valakire, aki énekelne vele együtt, mert nem voltak elegen.
Utána Balázs testvér volt az, aki próbált kicsit jobban bevonni a dolgokba. Rávett, hogy maradjak ott, és egyéb közösségi programokon is vegyek részt. Ahogy bele kerültem ebbe a csapatba, az akkori nyári tábor elsőre elég kaotikusnak tűnt nekem külső szemlélőként. Ugyanakkor egy kicsit bele láttam az ott folyó munkába. Ott is – ahogy csak tudtam – segítettem a közösséget. A következő évben én foglalkoztam már az 50 órás segítőkkel, és a tábor szervezésében is részt vettem.
Ahogy te is, úgy a tevékenységeid is sokszínűek, még szinkronszínész képzésre is jártál. Milyennek élted meg az egészet?
A szinkron nekem tulajdonképpen szintén a kommunikációmhoz kapcsolódik. A közösség és a kommunikáció, amik engem mindig is megfogtak. A szinkronszínészetre úgy találtam rá, hogy Instagramon megláttam a Talent Stúdió egy hirdetését. Elgondolkodtam, hogy milyen érdekes és izgalmas lehet, és hogy meg kellene próbálnom. Jelentkeztem hozzájuk, majd felhívtak, hogy vegyek részt egy castingon Pesten. Elegendő pontot szereztem, hogy bekerüljek az alapképzésre.
Ezt a képzést úgy kell elképzelni, hogy az első felében gyakorlati órák vannak, mint például színészmesterség és beszédtechnika. A másik felében pedig konkrét szinkron gyakorlat van: bemész a stúdióba, és előtted van már minden: a film, a szöveg, a time kód, így megtanulsz szinkronizálni. Nagyon sok mindent el lehet sajátítani. Azért is szerettem meg ezt a képzést, mert a nemzet nagy színészeitől, mint Elek Ferenc, Kökényessy Ágnes, rengeteget lehet tanulni, akik jelen vannak egyébként, nemcsak a színházban, hanem a filmiparban is. Szinkronrendezőkkel is volt óránk, amelynek lényeges eleme a kapcsolatépítés, és hogy megmutasd, ami benned van, még ha az fejlesztésre is szorul, hisz itt csak a legjobbakat fogják megkeresni, foglalkoztatni. A képzés végén van egy vizsga, ami után bizonyos pontszámot elérve, mester képzésre is lehet jelentkezni, amivel nyilván tovább fejlődhetünk.
Visszagondolva az eddigi életedre, mi az, amit másképp csinálnál?
Erre a kérdésre minden téren az a válaszom, hogy semmit. Még akkor se, ha hibáztam, mert az ember a hibáiból tanul. Nem vagyok “megbánós” típus, hisz aminek meg kell történnie, az okkal történik és ez tesz azzá, aki vagyok. A hibáinkból tudunk tanulni. Az első lépés, hogy ezeket a hibáinkat be kell ismernünk, hogy tanulni tudjunk belőlük. Az érettségi is ilyen. A pályaorientáción résztvevőknek is ezt mondtam, hogy a legjobb tudásuk szerint oldják meg, hozzák ki magukból a maximumot, de ne várjanak el maguktól ennél többet. Ha sikerül, és fel is veszik arra a helyre, ahova elsőként jelentkezik, akkor örül neki az ember. Ha elsőre nem vesznek fel egyetemre, akkor sem kell elkeseredni, mert lehet, hogy másodszorra sikerül. Az is lehet, hogy egyáltalán nem fog összejönni, mert nem is ott van a helyed. Ezt mindennel kapcsolatban így gondolom, és szerintem semmi megbánni való nincs ilyen szempontból, nem csinálnék semmit se másképpen.
A családod és a környezeted hogyan reagált arra, hogy ezt a szakot választottad?
Igazából mindenben támogattak eddig a szüleim. Ők is felismerték bennem azt, hogy mindig is szociális ember voltam, aki szeret a közösségért tenni és tudták, hogy ezzel megtaláltam a helyemet.
A jövőre nézve mik a céljaid és elképzeléseid?.
Ennek a kérdésnek a nehézségét az okozza számomra, hogy nagyon sok minden érdekel, és nem tudom még, hogy hol fogok kikötni. Abban biztos vagyok, hogy a jelenlegi szakomon egyelőre megtaláltam a számításaimat, és a kulturális közösségszervező szakirányra fogok tovább menni. Mesterképzésen pedig a kulturális mediációt végzem majd el.
Olyan munkát szeretnék majd találni, ami olyan rugalmas, hogy mellette másban is ki tudjak teljesedni. Emellett egyébként egy esküvőszervezői végzettségem is van, amit még a gimnázium alatt, még érettségi előtt végeztem el. A szakma maga nem áll távol a szakomtól, de nem tervezek főállásban dolgozni benne. Igazából inkább mellékállásban szeretném folytatni ezt, egy-egy befutó megrendelés alkalmával, nem túlhajtva magamat.
Azon is elgondolkodtam már, hogy valami hasonló képzést elvégzek, ami mondjuk a kommunikációval foglalkozik. Ez engem is építene, valamint, ahogy már korábban is, tarthatnék ezzel kapcsolatos tréningeket és kommunikációs trénerként helyezkedjek el valahol.
Számomra a szinkronszínészi pálya is egy instabil talajon áll, mivel még a képzés után is rettentő nehéz ténylegesen a szinkron világába bekerülni. Ezek után persze azt sem tudhatom, hogy egy vagy több munkám lesz vagy egyáltalán kapok-e szerepet.
Összességében még nem tudom, mit tartogat számomra a jövő, de szépen lassan, lépésről lépésre próbálok meg haladni az utamon. A szakirány választásom és az utána tervezett mesterképzés elvégzése az biztos, a többiből pedig meglátjuk mi lesz majd.
Interjút készítette: Tardi Kendra Laura –
szerkesztette: Ferenczi Anna Klára
Fotózta: Tóth Marcell –