Ismét eltávozott egy volt tanárunk, kollégánk

Kiss Magdolna 1944. június 26-án született Diósgyőrben.

A középiskola elvégzése után kémia-fizika szakos tanári diplomát szerzett. 1967-től, előbb egy középiskolai kollégiumban lett nevelőtanár, majd a sajószentpéteri III. sz. Általános Iskolában dolgozott egy-egy évet. 1969 és 1976 között a 105. sz. Szakközépiskolában helyezkedett el.

1976-tól a nyugdíjba vonulásáig a Ságvári Endre Gimnázium pedagógusa volt. 1989 és 1994 között igazgatóként irányította a városi gimnáziumot.

Az aktív évei alatt számos osztálynak volt osztályfőnöke, akiket nagy szeretettel kisért végig a felnőtté válás útján.

Szakmai munkájában is megállta a helyét: kémiát és fizikát is tanított, és tanítványai sikeresen szerepeltek az érettségi és felvételi vizsgákon is.

Kollégáival jó viszonyt ápolt, és folyamatosan segítette munkájukat. Felkarolta a fiatal pedagógusokat, és jó tanácsokkal látta el őket.

Amikor átvette a gimnázium irányítását, az intézmény egy kisebb válságot élt át: volt olyan év, amikor csak három osztályt tudtak indítani. Kitörési pontként ekkor vezette be a hatévfolyamos osztályt, amely azóta is sikeres képzési formánk.

1994-től visszatért a tanításhoz, és egy nagyon sikeres hatévfolyamos osztályfőnöke is lehetett. 2000-ben mondott végleg búcsút a tanításnak.

Azóta aktív életet élt, sokat túrázott, és a családja körében élvezte a nyugdíjas éveket. Tavaly egy osztálytalálkozón is részt vett.

forrás: Kiss Magdolna Facebook oldala

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések