Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

2023, avagy egy kis számmisztika

Dúl Imre: A 2023-as szám matematikai és számmisztikai elemzése

Milyen szám a 2023 matematikailag? És milyen következtetéseket vonhatunk le a tulajdonságaiból az előttünk álló évre vonatkozóan?

Számelmélet

Első megközelítésben páratlan. Gondolhatnánk, hogy prímszám is, hiszen villámgyorsan belátható, hogy sem 2-vel, sem 3-mal, sem 5-tel nem osztható. Azonban csak egy lépéssel kell továbbmennünk, és máris kiderül, hogy 7-tel viszont igen: 2023 = 7 *289, vagyis nem prím! A kicsit gyakorlottabbak meg már ráismerhetnek, hogy a 289 négyzetszám, a 17-nek a négyzete. Így jelen évszámunk prímtényezős felbontása:

2023 = 7 * 17 * 17 = 7 * 172

Ugyanezen alapszik a következő trükk:

A játékos kedvű matematikusok a különböző tulajdonságú számokat szeretik elnevezni. Azokat a számokat, amelyek oszthatók a számjegyeik összegével, Harshad-számoknak nevezik. A 2023 Harshad-szám, hiszen osztható (2+0+2+3)-mal, azaz 7-tel.

Szilveszter éjjel valaki arra az érdekes tulajdonságára is felhívta a figyelmemet, hogy ha kivonunk belőle 2023-at, pont 0-t kapunk! 🙂

Tanár úr órán

Informatika

Az informatikában gyakran használt 2-es (bináris), illetve 16-os (hexadecimális) számrendszerben a decimális 2023 alakja:

2023D = 11111100111B

2023D = 7E7H

Ez utóbbi azt is jelenti, hogy 16-os számrendszerben palindromszám, vagyis oda-vissza olvasva ugyanazt a számot kapjuk.

Informatikában ugyan kisebb jelentősége van, de római számként:

2023 = MMXXIII

Fotó: https://hu.campusintifada.com/numerology-meaning-number-23

Geometria

Tudjuk, hogy ha egy téglatest oldalai x, y és z hosszúságúak, akkor a testátló t hosszát az ún. térbeli Pitagorász-tétellel számoljuk ki:

x2 + y2 +z2 = t2

Innen a testátló hosszát egy gyökvonással kapjuk, ami legtöbbször még akkor sem egész szám, ha az oldalak egészek. Pl. ha az oldalak x = 3, y = 4 és z = 5, akkor a testátló hossza, a

t = 7,071067812…végtelen tizedes tört. Ha találunk négy olyan egész számot, amelyekre a fenti egyenlőség teljesül, akkor azt a négy számot pitagorászi számnégyesnek nevezzük,

pl. x = 2, y = 3, z = 6 estében t = 7 adódik, vagyis 22 + 32 + 62 = 72

Az érdekesség az évszámunkkal kapcsolatban az, hogy létezik olyan téglatest, amelynek az oldalai egész számok, és a testátló hossza pontosan 2023! Könnyen ellenőrizhető, hogy ha az oldalak hossza 934, 957 és 1518 egység, akkor a testátló pontosan (nem kerekítve) 2023. Úgy is fogalmazhatunk, hogy létezik olyan pitagorászi számnégyes, amelynek egyik eleme 2023.

Sokkal egyszerűbb olyan pitagorászi-számhármasokat találni, amelyekben az egyik szám (pl. az átfogó) 2023, az ábrán látható ilyen síkbeli megoldás is:

20232 = 9522 + 17852

20232 = 11272 + 16802

Azt hiszem, az eddig leírtakból külön indoklás nélkül is következtethető, hogy a 2023-as évünk rendkívül érdekesnek, szeretetteljesnek, békésnek, szerencsésnek és boldognak ígérkezik!

Ezzel kívánok boldog új esztendőt mindenkinek!

Tanár úr gitárjai társaságában

Hasonló bejegyzések

Péliföldszentkereszt – hittanprojekt

A 10.A és a 10.D osztály rendhagyó módon egy közös hittanprojekten vettek részt. A programsorozat alatt egyháztörténeti és történelmi ismereteket is szereztek a diákok. A háromnapos projekt a teremtésvédelem jegyében telt.

Tovább »

Legfrissebb bejegyzések

Péliföldszentkereszt – hittanprojekt

A 10.A és a 10.D osztály rendhagyó módon egy közös hittanprojekten vettek részt. A programsorozat alatt egyháztörténeti és történelmi ismereteket is szereztek a diákok. A háromnapos projekt a teremtésvédelem jegyében telt.

Tovább »

Péliföldszentkereszt – hittanprojekt

A 10.A és a 10.D osztály rendhagyó módon egy közös hittanprojekten vettek részt. A programsorozat alatt egyháztörténeti és történelmi ismereteket is szereztek a diákok. A háromnapos projekt a teremtésvédelem jegyében telt.

Tovább »

Sándor István-emléktúra

Április 10-én és 11-én a gimnázium 12. osztályos tanulói Budapestre utaztak, hogy feltárják a XX. századi diktatúrák működését és Sándor István mártírszerzetes tragikus élettörténetét.

Tovább »