A 4. Vegyipari Pályaorientációs Napon jártunk

Iskolám jövendőbeli és jelenlegi kémia fakultációs diákjainak lehetősége adatott arra, hogy 2022. május 17-én meglátogathassák a miskolci egyetemet, mely két év után újra megtarthatta a Vegyipari Pályaorientációs Napot. Kedden reggel 8 órakor Piaszkóné Szokircsák Ágnes tanárnő kíséretével juthattunk el az Egyetemre, ahol megérkezésünk után helyünket elfoglalva 3 előadást hallgathattunk végig. Az Irinyi János Református Oktatási […]

Bolha a fülben – Színházlátogatás

Bolha a fülben – színházlátogatás A 11. évfolyam diákjaival közösen lehetőségünk nyílt elmenni a Miskolci Nemzeti Színházba, ahol a Bolha a fülben című előadást tekintettük meg. Sok diáknak ez volt az első színházi élménye a Miskolci Nemzeti Színházban. A darab egy nagyon jól követhető, helyzet-és jellemkomikumokban gazdag, szórakoztató vígjáték volt. A diákok mind nagyon pozitívan […]

Elballagott a 12. évfolyam

  Elballagott a 12. évfolyam A múlt héten pénteken – két kihagyott év után – ismét rendes ballagást lehetett tartani, amelynek a fő eseményét a Don Bosco Sportközpontban rendeztünk meg. A végzős tanulók délután háromkor utoljára ültek be teljes létszámmal az iskolapadba, hogy részt vegyenek az utolsó osztályfőnöki órán. A négy osztály tantermét a három […]

Kiállítás iskolánk tanára és diákjai munkáiból

Kiállításmegnyitóval vette kezdetét Don Bosco Közösségi Fesztiválunk! A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai és tanáruk, Somodi H. Szilárd Távolodó műveiből berendezett tárlat egészen a tanév végéig, június 15-ig lesz látogatható. Várjuk szeretettel az érdeklődőket!

Még van esélyed bekerülni hozzánk – rendkívüli felvételi eljárást hirdetünk

Rendkívüli felvételi eljárás Élünk a törvény adta lehetőséggel és rendkívüli felvételi eljárást hirdetünk a 7/Ny és a 9. C osztályokba. A rendkívüli felvételi eljárás kezdete: 2022. május 9. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Kazincbarcika és környéke egyetlen olyan középiskolája, aminek kifejezetten az a célja, hogy a tanulni vágyó fiatalokat tömegesen készítsen fel felsőfokú tanulmányokra, és […]

Szerenád 2022

Április 27- én iskolànk négy végzős osztàlyànak tanulòi meghatò énekléssel és zeneszòval köszönték meg az őket tanító pedagògusok fàradsàgos munkáját. Az érvényben lévő jogszabàlyoknak és a borús időjàràsnak köszönhetően az esemènyre a gimnàzium egyik lèpcsőfordulòjàban került sor. Kicsit zsúfoltra,de annàl meghittebbre sikeredett a gyertyafènyes búcsúzàs, a szomorkás dalok többek szemèbe könnyeket csaltak. Egyszerre volt szomorú […]

Péliföldszentkereszti terepgyakorlat 2022.04.26-27.

Péliföldszentkereszti terepgyakorlat a 11. biológia fakultációnak A péliföldszentkereszti Gerecse Natúrpark Látogatóközpontban járt a csoportunk. Először egy csodálatos túrában volt részünk, ahol nem csak az elképesztő kilátás nyűgözött le minket, hanem az erdő szépsége és nyugalma is. Itt megtekinthettük a Jankovich barlangot is. Az út alatt a növényhatározóink segítségével megismerhettünk több növényt, azok érdekességeit és jelentőségeit […]

Fenntarthatósági témanap

A fenntarthatósági témahét első napján, 2022. április 25-én témanapot tartottunk környezet- és teremtésvédelem témájában. Előadókat hívtunk a a Gerecse Natúrparkból, a Nyíregyházi Egyetemről, és Ábrahám Béla atya is szólt a fiatalokhoz. A program a harmadik órában kezdődött, és három tanítási órán át tartott. 17 osztály vett részt a programban, hallgathatott előadásokat, néhányan többet is. A […]