Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

A 4. Vegyipari Pályaorientációs Napon jártunk

Iskolám jövendőbeli és jelenlegi kémia fakultációs diákjainak lehetősége adatott arra, hogy 2022. május 17-én meglátogathassák a miskolci egyetemet, mely két év után újra megtarthatta a Vegyipari Pályaorientációs Napot.

fotó: BOKIK (https://bokik.hu/hirek/4-vegyipari-palyaorientacios-nap)

Kedden reggel 8 órakor Piaszkóné Szokircsák Ágnes tanárnő kíséretével juthattunk el az Egyetemre, ahol megérkezésünk után helyünket elfoglalva 3 előadást hallgathattunk végig. Az Irinyi János Református Oktatási Központ tanára, Kasza Géza, Viskolcz Béla egyetemi professzor, valamint a Miskolczi Egyetem egyik hallgatója tartotta meg a tájékoztatókat

Jelen volt a rendezvényen a Mol Petrolkémia, a Borsodchem Zrt és a Kis Cégcsoport is, melyekről egy-egy kis videót láthattunk, majd ezek megnézése után internetes, Kahoot! játékkal játszhattak a diákok és értékes nyereményben részesülhettek jutalomként.

Iskolánk két tanulója is sikeres volt a vetélkedőn, hiszen első helyezést értek el a Mol Petrolkémia kvízkérdéseiben. Viskolcz Béla professzornak és az egyetem egyik tanulójának köszönhetően, két igen látványos kísérletet is megnézhettünk, melyek nagy sikereket aratott a diákok körében.

(Közepes)
(Közepes)

Mindezek után a különböző cégek és az egyetem által kiállított standokon elvégzett kísérleteket, ismertetőket lehetett megnézni és elvégezni a tanulóknak, melyek körül nagy volt az érdeklődés a gyerekek körében. Iskolánk diákjai 13.45 körül értek vissza busszal az iskolához, egy jó napot zárva.

Szöveg: Turai Eszter 10. A

Fotók: BOKIK honlapja

Hasonló bejegyzések

Sándor István-emléktúra

Április 10-én és 11-én a gimnázium 12. osztályos tanulói Budapestre utaztak, hogy feltárják a XX. századi diktatúrák működését és Sándor István mártírszerzetes tragikus élettörténetét.

Tovább »

Legfrissebb bejegyzések