Szerenád 2022

Április 27- én iskolànk négy végzős osztàlyànak tanulòi meghatò énekléssel és zeneszòval köszönték meg az őket tanító pedagògusok fàradsàgos munkáját. Az érvényben lévő jogszabàlyoknak és a borús időjàràsnak köszönhetően az esemènyre a gimnàzium egyik lèpcsőfordulòjàban került sor. Kicsit zsúfoltra,de annàl meghittebbre sikeredett a gyertyafènyes búcsúzàs, a szomorkás dalok többek szemèbe könnyeket csaltak. Egyszerre volt szomorú és örömteli látni,hallani mind a diàkoknak mind a tanàraiknak, hogy „valami véget ér ‘. A végzősök közös dalát már szinte együtt zengte minden résztvevő. A szìvhez szòlò dalok után a pedagógusok az ebédlőben várták a diákokat terülj terülj asztalkàkkal, amik mellett még 1-2 órát elmerenghettek az együtt töltött szép emlèkeken.

Cikket írta: Orbán-Vizes Krisztina

Hasonló bejegyzések

„Szülőföldön hontalanul”

A kirándulás során több felvidéki magyarlakta településen jártunk. Felkerestük a helyi emlékhelyeket, ahol megemlékeztünk a kitelepített magyarokról. Megtapasztaltuk hogy a történelem nem csak évszámokból és rendeletekből áll, hanem családok, közösségek sorsát, identitását is meghatározza.

Tovább »

Legfrissebb bejegyzések