Pályázat a torinói jutalomútra

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 2024. március 18. és 25. közöttre ismét jutalomutat szervez Torinóba, a Szalézi Társaság bölcsőjébe. Az út a diákok meglátogatják Don Bosco életének fontos állomásait: a születési helyét (Colle don Bosco), a települést, ahol tanult és a megélhetésért dolgozott (Chieri), és Valdocco-t, ahol a gyermekkori álma beteljesedett.

Emellett lehetőség lesz a világi Torinó megismerésére is. A Mole tetejéről gyönyörködhetünk a kilátásban, a Pó folyó partján sétálhatunk, autócsodákat nézegethetünk, és persze nem marad ki a vásárlási lehetőség sem.

Kik pályázhatnak?

Tíz tanuló már a meghirdetett Boldog Sándor István egyéni és Don Bosco csapatversenyen elnyerte a jogot az utazásra, még 14 hely várja azokat a 10-11. évfolyamos tanulókat, akik érdeklődnek az út iránt. Azon 11. évfolyamos tanulók, akik tavaly már voltak, az idén nem jelentkezhetnek.

Hogy lehet pályázni?

Legkésőbb 2024. február 15-ig kell leadni egy motivációs levelet Bárdos-Dorkó Ágnes igazgatóhelyettesnek. A dokumentumban azt kell kifejteni, hogy miért szeretne részt venni az úton, és azt, hogy mivel gazdagítja majd ez az út a személyiségét. A beadott pályázat – és egy egyeztetett pontrendszer – alapján a legmagasabb pontszámot kapott 10 tanuló vehet részt az utazáson.

Mit kell tudni az utazásról, a szállásról?

Az utazást az iskola 4, rendszeresen karbantartott, biztonságos kisbusszal és 6, külföldi utakon is rutint szerzett, helyismerettel rendelkező, biztonságosan vezető iskolai dolgozóval oldja meg. Odafelé Szlovéniában lesz egy tranzitszállás. Másnap Trevisio-ban, Veronában és a Garda-tónál tartunk egy-egy hosszabb megállót.

Hazafelé pedig Triesztben sétálunk majd a tengerparton.

A szállás Torinótól mintegy félórára keletre, egy kis településen lesz, ahol Savio Domonkos született. Nem hotel, de arra pont elegendő, hogy meg tudjunk mosakodni, zuhanyozni, hogy utána álomra hajtsuk a fejünket. Van közös étkező és konyha is.

Mennyibe kerül?

A sikeres pályázóknak mindössze 60 euro önrészt kell befizetniük. Az iskola pedig állja az utazás, szállás, napi háromszori étkezés költségét. Azért nem árt, ha némi költőpénz is van nálad, de azt teljes egészében magadra fordíthatod.

Ne hagyd ki a lehetőséget, gyere velünk!

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Szalagavató

2024. november 22-én tartotta hagyományos szalagavató ünnepségét a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium. A rendezvény délutánján a sportcsarnok lelátója zsúfolásig megtelt a meghívott vendégekkel, szülőkkel, tanárokkal és barátokkal.

Tovább »