Pályaorientációs nap a gimiben

2023. december 4-én pályaorientációs napot tartottunk a gimnázium tanulói számára. Az elsődleges célja ennek a napnak, hogy a tanulók megismerhessék a különböző szakmákat, a továbbtanulási lehetőségeket, és bepillantást nyerhessenek akár az egyetemi életbe is. Összesen – a külső helyszínek nélkül – 30 vendégelőadó találkozott a gimnazistáinkkal.

"Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a 7-10. évfolyam ne ugyanazt hallja, mint a 11-12., hiszen az utóbbiak már közvetlenül a felvételire készülnek."
Bárdos-Dorkó Ágnes, a nap főszervezője

Mit csinált a 7-10. évfolyam?

Egy olyan iskolában, ahol a 12 évestől a 19-20 éves diákok egyaránt megtalálhatóak, nem könnyű olyan napot szervezni, ahol a korosztályoknak megfelelő foglalkozások vannak. Nem véletlen, hogy különválasztottuk a pályaválasztás előtt közvetlenül álló két évfolyamot és a többieket.
Most először arra is engedélyt adtunk, hogy a vállalkozó szellemű osztályok akár utazással egybekötött pályaorientációs napot tartsanak. Több osztály ki is használta a lehetőséget. A 7/Ny és a 7. A a
Művészetek Házában a hazai filmművészettel ismerkedtek meg. A Valahol Európában című filmet nézték meg.

A 7.B a Gyermekek Házába tett látogatást, ahol különböző hagyományos kézműves munkákat készíthettek. A 8. A osztály a Greenplan cégnél jártak, ahol a 21. századi technikának a gyártásával kapcsolatban kaptak tájékoztatást.

A 8. B először a Városi Televízióban tapasztalta meg, hogy milyen a média világa belülről, majd kémiai kísérleteket láthattak Dr. Jekő József, a Nyíregyházi Egyetem Kémia tanszékének a vezetőjének segítségével.

A 9. B Lego robot oktatáson vett részt, amelyet Balla Dániel, az Óbudai Egyetem harmadéves informatika szakos hallgatója vezetett. A 9. C és a 10. A osztály Budapesten az Ókori görögök c. kiállítást nézték meg. A 9/Ny természetgyógyászatot tanult, a 9. D pedig érdekes fizikai kísérleteket láthatott. A 10. évfolyamosok az A osztály kivételével pedig az egész napot pályaorientációs foglalkozásokkal töltötték.

A nagyok már az egyetemre készülnek

A 11-12. évfolyam számára elődleges, hogy a továbbtanulásukat megerősítsük. Számos lehetőség van előttük. A többség természetesen diplomázni szeretne, így valamelyik magyarországi egyetemre pályáznak. Bár lehetőségük lenne arra is, hogy külföldön folytassák tanulmányaikat, hiszen többségük kiválóan kommunikál angolul, és többen még mellette németül és/vagy franciául vagy éppen oroszul, úgy tűnik, inkább itthon maradnának.

Még így is nagy a dilemma. A közelben több egyetem várja őket: Eger, Nyíregyháza, Debrecen és persze Miskolc is számtalan kurzust kínál. Budapesten tucatnyi felsőoktatási intézmény található, mint ahogy más nagyvárosokban is. A felsőoktatási intézmények közül a Miskolci Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, a Debreceni Egyetem és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem képviselői érkeztek hozzánk, hogy bemutathassák az intézményeiket. Ezen kívül volt tanítványaink közül többen tartottak foglalkozást, amelyen bemutatták, hogy milyen az egyetemi élet diákszemmel.

fotó: Pálinkó Gábor

Néhány munkahely is bemutatkozott: a MOL IT képviseletében két fő (akik közül az egyik szintén volt tanítványunk), a Kereskedelmi és Hitelbanktól a helyi fiókvezető mutatta be, hogy milyen munkalehetőségek vannak a szektorban. A tanulók találkozhattak egy országos online újság újságírójával is. Szintén örömmel fogadta el a meghívásunkat Szitka Péter polgármester, aki a politikusi létről beszélt (szigorúan pártsemleges módon).

A nap értékelése

A vendégeink kivétel nélkül kifejezték, hogy nagyon elégedettek voltak a diákjaink viselkedésével, érdeklődésével, a szervezéssel, a vendégszeretetünkkel, épület tisztaságával, és azt is elmondták, hogy jövőre is szívesen jönnek hozzánk.

Az iskola tanárai, az iskolavezetés is úgy nyilatkozott, hogy a rendezvény kiválóan sikerült. A foglalkozásokat a diákok élvezték, és megint egy olyan napon vagyunk túl, amelyik egy kicsit más mint a többi.

A városi TV is foglalkozott a nappal

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Melyiket válasszam?

A pályaorientációs nap izgalmas és informatív programot kínált a végzős diákoknak, segítve őket a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében.

Tovább »