Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Megjelent a „telefonrendelet”

A Magyar közlöny 80. számában megjelent a tiltott és korlátozott tárgyak körére vonatkozó 245/2024. (VIII. 8.) Kormányrendelet, aminek a helyi bevezetéséhez a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium iskolavezetése a szülők és a diákok segítségét is kéri.

A rendelet tartalma:

A rendelet tartalmazza, hogy milyen dolgokat TILOS és milyen dolgokat lehet KORLÁTOZÁSSAL az iskolába bevinni. A végrehajtást az iskolára bízza, ahhoz sem anyagi, sem humánerőforrást nem biztosít.

Az iskolába be nem vihető tárgyak:

  1. A közbiztonságra különösen veszélyes eszközök:
    a) 8 cm-től hosszabb szúróhosszúságú vagy vágóélű szúró-, vágóeszköz,
    b) mérettől függetlenül dobócsillag, rugóskés,
    c) szúró-, vágóeszközt vagy testi sérülést okozó egyéb eszközt kilövő készülék (felajzott íj, számszeríj, francia kés, szigonypuska, parittya, csúzli),
    d) az ütés erejét, hatását növelő eszköz (ólmosbot, boxer)
    e) lánccal vagy egyéb rugalmas anyaggal összekapcsolt botok, nehezékek,
    f) gázspray,
    g) lőfegyver vagy azt utánzó tárgy,
    h) elektromos sokkoló,
    i) zárszerkezetek illegális kinyitására vagy feltörésére szolgáló eszközök.
  2. olyan tárgyak, amelynek a birtoklása büntetendő (pl. tudatmódosító szerek, lőfegyverek, stb.)
  3. 18. életévét be nem töltött személy számára nem értékesíthető termékek (dohány,- és alkoholtermékek, e-cigaretták)

Ha a diáknál olyan tiltott tárgy van, amelynek a birtoklását más jogszabály nem tiltja, azt az ezzel megbízott személynek belépéskor át kell adni, aki visszaadásig tárolja. A tárgyat a 18. életévet be nem töltött tanuló gondviselőjének, illetve a 18. életévet betöltött tanulónak kell visszaadni. Ha bebizonyosodik, hogy a tárgy harmadik félé, akkor neki kell visszaadni.

Használatában korlátozott tárgyak:

  1. mobiltelefonok,
  2. kép-, vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök,
  3. internetelérésre alkalmas okoseszközök,

A használatban korlátozott tárgyakat a tanítási nap kezdetén – a házirendben szabályozott módon – le kell adni, amelyeket a tanítási nap végén – szintén a házirendben szabályozott módon – kap vissza a tanuló.

A használatban korlátozott tárgyakat az átvételt követően az intézmény által házirendben meghatározott, elzárt helyen tárolja.

A tanuló részére a birtoklás és a használat engedélyezése

A rendelet megengedi, hogy az igazgató egészségügyi célból, a pedagógus pedig pedagógiai célból az általa meghatározott időszakban engedélyezze a használatában korlátozott tárgyak birtoklását és használatát.

Kérés a Diákönkormányzat és a Szülői Munkaközösség felé

Kérjük a két szervezet tagjait, hogy gondolkozzanak el a rendelet végrehajtásának lehetőségeiről, és tegyenek javaslatot a következőkkel kapcsolatban:

  1. Hogyan tároljuk biztonságosan a „használatában korlátozott tárgyakat”?
  2. Milyen formában lehetne engedélyezni pedagógiai célból a „használatában korlátozott tárgyakat” úgy, hogy az ne akadályozza a pedagógusok és a technikai dolgozók munkáját?
  3. Mi legyen a kormány által biztosított tanulói laptopokkal és azok használatával?
  4. Bármilyen előremutató javaslat.

Ha valakinek közben eszébe jut valamilyen ötlet, kérjük küldje el a megoldas.telefon@szalezigimi.hu email címre. Igyekszünk minden javaslatot megfogadni.

A segítséget előre is köszönjük!

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések