A felvételi eredmények az oldal alján találhatók!
Kedves Felvételiző Diákok, Tisztelt Szülők!
Bár a honlapunkon már régóta rajta van, ezúton is tájékoztatjuk Önöket a felvételivel kapcsolatos további lépésekről.
Az adatlapon szereplő sorrend megváltoztatása
Március 25. és 27. között lehetőség van arra, hogy – már a pontszámok ismeretében – megváltoztassák az iskolák / képzések közötti sorrendet. Erre azért van szükség, mert a tanulót az általa megjelölt sorrendben az első olyan helyre fogják felvenni, amelynél elegendő pontszáma van. Ha pl. korábban első helyre tett egy szakképző intézményt, de azóta meggondolta magát, és mégis a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumba szeretne jelentkezni, akkor ebben az időszakban ki lehet cserélni a sorrendet.
A változtatáshoz a KIFIR rendszerben található módosító tanulói adatlapot kell kitölteni, és azt a Hivatal által meghatározott módon kell továbbítani. Ennek a határideje: 2026. március 27. Ezt a nyolcadikos tanulók számára az általános iskola végzi el. A hatévfolyamos és nyolcévfolyamos gimnáziumba jelentkezőknek a tanulói adatlap előállítását és a Hivatalhoz történő továbbítását a szülőnek kell elvégeznie.
Ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozása
2026. március 20-ig nyilvánosságra hozzuk az ideiglenes felvételi jegyzéket, amelyen az egyes tanulmányi területre jelentkezett tanulók sorrendjét lehet látni. A 9. osztályokba jelentkezők számára a honlapon és az iskola földszintjén is biztosítjuk a nyilvánosságot. Az 5. és 7. osztályba jelentkezők sorrendjét – a tanulók érdekeit szem előtt tartva – csak az iskola földszintjén tesszük ki. Mivel ebből a listából nem derül ki, hogy a jelentkező hányadik helyen jelölte meg az adott képzést, nem kell elkeseredni, ha nem az első 35 helyen szerepel a tanuló.
A végleges sorrend megállapítása
A tanulói adatlapok és a módosított adatlapok feldolgozása után a Hivatal iskolánként, azon belül képzési területenként elküldi az iskolának a jelentkezők listáját. A középfokú iskola igazgatója rangsorolja a listán szereplő jelentkezőket, megadja a felvehető tanulók létszámát, és az így előállított listát 2026. április 17-ig megküldi a Hivatalnak. Ezután a Hivatal elkészíti és elküldi az iskolának az egyeztetett felvételi jegyzéket, azaz a hivatalos végeredményt.
A jelentkezők értesítése
Az egyeztetett felvételi jegyzék alapján az iskola minden oda jelentkezőnek (gondviselőjének) elküldi a felvételről vagy elutasításról szóló határozatot 2026. május 8-ig.
Az elutasítás oka kettő lehet: vagy nem érte el az adott tanulmányi területre bejutáshoz szükséges minimum pontszámot, vagy már a korábbi helyen megjelölt iskolába / tanulmányi területre nyert felvételt.
Balla Árpád
Igazgató



