Egyedülálló amerikai-magyar projekt indul a Szaléziben

Egy volt diákunk egy amerikai férfivel kötött házasságot, és úgy döntöttek, hogy Washingtonba költöznek. Néhány hónappal ezelőtt Vincze Fédra emailben keresett meg, és egy óriási lehetőséget kínált fel nekünk. Egy washingtoni magyar iskola, ahol magyar származású családok gyerekei tanulhatnak, a szülőföld egyik iskolájával szeretnének kapcsolatot kiépíteni.

A kapcsolatfelvételkor Fédra ezt írta:

„Egy izgalmas ötlet / lehetőség miatt írok Neked.
Szeptember óta része vagyok a Washingtoni Magyar Iskola tanári karának, ahol a kezdő csoportot tanítom.
Engedd meg, hogy röviden bemutassam az iskolánkat. A Washingtoni Magyar Iskola több mint 15 éve szolgálja a helyi magyar közösséget, és nagy örömünkre évről évre egyre több család csatlakozik hozzánk. Iskolánkban a gyerekek 3 és 14 éves kor között tanulják a magyar nyelvet, ismerkednek a magyar kultúrával, mesékkel, dalokkal és ünnepekkel. Célunk, hogy minden gyermek örömmel és élmények által kapcsolódhasson anyanyelvéhez és gyökereihez.
A tavaszi félévben szeretnénk együttműködni egy magyarországi iskolával, és elsőként Titeket szerettelek volna megkeresni, hiszen mindig szeretettel gondolok vissza a gimnáziumomra. Nagy öröm lenne számunkra, ha diákjaink kapcsolatba léphetnének magyarországi kortársaikkal: tanulhatnának tőlük a mindennapi magyar életről, az iskolai szokásokról, hagyományokról, illetve bármi másról, ami számukra érdekes. Cserébe mi is szívesen szerveznénk közös „language exchange” alkalmakat, ahol a Szalézis diákok az amerikai kultúráról, nyelvről és életmódról tanulhatnának.
A projekt koordinálásáért én felelek, így ha az ötlet Nektek is tetszik, akkor akár szervezhetünk egy hívást és megbeszélhetjük a részleteket.” 

Az amerikai gyerekek (fotó: a honlapjukról származik)

Erre a kérésre nem lehetett, csak igennel felelni, és február közepétől a projekt beindult. A korcsoport miatt a választás az 5. B osztályra esett, ahol mindkét csoport örömmel fogadta a lehetőséget. Bácsa-Földvári Andrea és Halász Mónika angol szakos tanárok irányításával elkezdődött a munka.

Erről Halász Mónika tanárnő így ír:

Az 5. B egyik angol csoportja (fotó: Halász Mónika)

„Vincze Fédra volt tanítványunk kereste meg az iskolát, hogy Washingtonban élő (és ott született) de magyar gyökerekkel rendelkező tanítványainak segítsen és egy izgalmas projekt keretében magyar gyerekekkel alakítsanak ki kapcsolatot. Nagyszerű lehetőség ez a mi 5. osztályos diákjainknak is, akik azonnal és hatalmas lelkesedéssel vettették bele magukat az első „feladatba” vagyis az amerikai gyerekek bemutatkozásának elolvasásába és saját maguk bemutatásába. A kapcsolat kétnyelvű lesz, hiszen az amerikai gyerekek a magyar nyelvet, kultúrát, hagyományokat szeretnék jobban megismerni, az ötödikeseink pedig az angol nyelvet gyakorolhatják és első kézből kaphatnak információkat az amerikai életről és kultúráról.

Mi pedagógusok pedig legalább annyira lelkesek vagyunk és pont annyira izgalmasnak találjuk a kihívást, mint a gyerekek. 

Ezt készítették az amerikai gyerekeknek (fotó: Halász Mónika)

Mindig büszkék vagyunk a jelenlegi és volt tanítványainkra és hálásak vagyunk, ha sok év multán is eszükbe jut az egykori alma mater, és megkeresnek egy nagyszerű lehetőséggel.”

A másik angol csoport a bemutatkozó levelekkel (fotó: Bácsa-Földvári Andrea)

Reméljük, hogy a folyatás ugyanilyen izgalmas lesz.

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések