Osztályfőnököd leszek: 9/Ny

Molnár Emese, angol - német szakos tanár


Tudna mesélni kicsit magáról?

2021-ben diplomáztam a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán, ahol angol- német szakos tanári diplomát szereztem. Egyetemi tanulmányaim utolsó éveiben óraadó pedagógusként dolgoztam volt általános iskolámban. Tanári diplomám megszerzését követően –  a cégek világában tett rövid kitérő után – hamar bebizonyosodott számomra, hogy a pedagóguspálya az én utam. 2022 szeptemberétől a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban dolgozom, ahol én magam is érettségiztem.


Hogyan teltek az iskolás évei? Annak idején miért a tanári pálya mellett döntött, mi motiválta?

Pedagóguscsaládban nőttem fel, így már kisgyerekkoromtól kezdve tudtam, hogy én is gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Az idegennyelvek iránti érdeklődésem is elég hamar egyértelművé vált, így nem igazán kellett gondolkoznom, milyen irányban szeretnék továbbtanulni, a gimnáziumi tanáraim pedig nagyban hozzásegítettek a sikeres egyetemi felvételihez. A Szalézi gimis éveim nagyon kedves emlékként élnek a szívemben. Fantasztikus osztályunk volt, a legjobb osztályfőnökkel, aki igazi közösséggé kovácsolt bennünket, ahol a mai napig tartó barátságok, szerelmek szövődtek.


Leendő osztályában hogyan támogatná a gyerekeket a továbbtanulás terén és a jövőjük tekintetében?

Nyelvszakos pedagógusként folyamatosan készítek fel nyelvvizsgára, közép-és emelt szintű érettségire is. Szaktanárként, illetve leendő osztályfőnökként pedig igyekszem minél jobban megismerni diákjaimat, és hasznos pályaválasztási tanácsokkal ellátni őket.


Melyek azok a programok az iskolában, amelyek Önhöz közelebb állnak? Miért tartja ezeket a programlehetőségeket jónak? Milyen értékeket tud magával tovább vinni egy szalézis diák?

Talán a nyelvvizsgáztatást emelném ki, LanguageCert Vizsgaközpontként diákjaink helyben szerezhetik meg a nyelvvizsgát. Ezen kívül a szívemhez közel álló események a diákigazgatóválasztás, és a szalagavató ünnepség. Ezek az események önbizalmat adnak a gyerekeknek, valamint összekovácsolják az osztályt. Diákként is élmény ezeken részt venni, pedagógusként pedig nagyon jó látni, hogyan fognak össze a tanulók a közös cél érdekében. Volt szalézis diákként, a felejthetetlen osztálykirándulásokon túl nekem is ezek az események jutnak eszembe legelőször, mikor a gimis éveimre gondolok.


És ha a tanítás mellett marad még ideje, azt mivel szokta tölteni?

Szabadidőmet igyekszem a családom és a barátaim körében tölteni, szeretek velük kirándulni, új helyeket felfedezni. Ezen kívül, amennyiben időm és energiám engedi, szívesen sütök- főzök.

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Melyiket válasszam?

A pályaorientációs nap izgalmas és informatív programot kínált a végzős diákoknak, segítve őket a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében.

Tovább »