A jelentkezés menete 3. fázis

Remélem, nem izgultok túlságosan a központi felvételi dolgozat miatt. Sokan most lehet, hogy csalódottak vagytok az eredmény miatt, de nem kell elkeseredni. Gondolj bele: ha neked nehéz volt, akkor másoknak is. Vagyis önmagában a felvételi eredménye nem számít, hiszen ahhoz még hozzáadódnak a vitt pontszámok, illetve függ a többiek eredményétől is. Egy kicsit fel is lehet lélegezni, hiszen innentől már nem rajtatok múlik.

Az iskola bejárata a Jószerencsét útról

Most már minden szükséges adat rendelkezésre áll, hogy formálisan is jelentkezz a középiskolába. Ha nyolcadikos vagy, az általános iskolád segíteni fog az elektronikus jelentkezésben. Ha hatodik vagy negyedik osztályos vagy, egyénileg is jelentkezhetsz. Ehhez készült két útmutató található az oktatas.hu oldalon, amely lépésről-lépésre elmagyarázza, hogy mit kell tenni. Kérd ehhez a szüleid segítségét! .

Ha már sikerült eljutni a tanuló regisztrációjáig ….

1.lépés: Tanuló hozzáadása (innen sajnos csak a tavalyi alapján tudtuk megírni, mert valódi diák adatait kellett volna használni. Ha esetleg probléma van, kérjük keressenek minket!

2.lépés: A gyermek személyes adatainak kitöltése és a továbbtanulás típusának megadása („6 évfolyamos gimnáziumba jelentkezés”) VAGY („8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezés)

Amennyiben a program használatával, vagy a programba való belépéssel kapcsolatban kérdés merülne fel, kérjük, hívja a KIR Ügyfélszolgálatot a 06-96/510-000 telefonszámon munkaidőben (hétfőtől csütörtökig 08:00- és 16:30 között, pénteken 08:00 és 14:00 között) vagy írjon emailt a kifir@kir.hu címre!

A mentés után megnyílik a gyermek adatlapja, ahol legfölül az általános iskola adatait szükséges beírni. Elegendő az iskola OM azonosító számát megadni a rendszer a többi adatot automatikusan kitölti. A mentés után a gyermek hiányzó személyes adatait (anyja neve, a tanuló neme, a tanuló értesítési címe) kell megadni, majd újra menteni.

3.lépés: Tanulmányi eredmények megadása

Az adatok mentése után a gyermek 6. ill. 4 osztályos félévi tanulmányi eredményeit kell megadni.

Először az előre megadott tantárgyakhoz tartozó jegyeket szükséges beírni a megfelelő helyre, majd a „Tanulmányi eredmények mentése” után nyílik lehetőség „Egyéb tantárgy hozzáadására”. Így a gyermek félévi bizonyítványában szereplő összes tantárgy eredményét rögzíteni tudjuk, amelyre szükség is van a gimnáziumba való jelentkezéshez.

Ha van olyan tantárgy, ami nem jelenik meg, akkor helyette a legközelebb álló tantárgyat válasszák. (pl. informatika nincs, akkor digitális kultúra vagy tánc és dráma helyett dráma, stb.

4.lépés: Továbbtanulási adatok megadása

Az „Új jelentkezési adatok” kiválasztásával egy keresési felület jelenik meg, ahol a kiválasztott középiskola OM azonosító számának megadása után a keresés gombra kattintva megjelennek az iskola által meghirdetett tanulmányi területek, amelyek a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium esetében a következők:

A tanulmányi területeket a „Hozzáadás” gombbal tudjuk kiválasztani. Fontos, hogy a jelentkezési lapon szereplő sorrend a kattintások sorrendjével lesz megegyező, így jól át kell gondolni, hogy melyik területre kívánjuk első helyen beadni a jelentkezést és először arra kell kattintani. Természetesen lehet változtatni is a sorrenden. Ez a tanulmányi területek mellett lévő zöld és sárga négyzetben lévő nyilakkal lehetséges. Törlésre is van lehetőség a piros négyzetben lévő X jelre kattintva.

A tanulmányi területek kiválasztása után a megadott adatokat el kell menteni!

Nyilatkozat a középfokú felvételi eljárás dokumentumainak aláírásáról

5. lépés: A tanuló adatainak véglegesítése és a jelentkezési lapok előállítása

Véglegesítést követően – amennyiben szükséges – a berögzített adatok módosíthatók. Bármilyen módosítást végeznek a beírt adatokon, újból el kell menteni az adatokat, és újból elő kell állítani a felvételi lapokat.

A program minden tanulóhoz egy tanulói adatlapot, és legalább egy jelentkezési lapot állít elő.

A program minden intézmény számára külön jelentkezési lapot állít elő, melyen kizárólag az adott intézményben megjelölt tanulmányi területek szerepelnek.

A kinyomtatott jelentkezési lapot a középfokú iskolába, a jelentkezési lap 14. pontjában megadott postázási címre, jelen esetben: Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, 3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2., (az iskolában személyesen is leadható)

a kinyomtatott tanulói adatlapot az Oktatási Hivatal címére (9001 Győr, Pf. 694) ─ célszerűen könyvelt küldeményként ─ legkésőbb 2024. 02. 21-ig kell postára adni.

Kérjük, hogy a gimnáziumunkba benyújtott felvételi jelentkezési laphoz szíveskedjenek csatolni a jelentkező tanuló 6. ill 4. osztályos félévi osztályzatait tartalmazó irat másolatát, illetve av 6 osztályos jelentkezők esetén az írásbeli felvételi vizsga eredményét tartalmazó értékelő lap másolatát.

Ne felejtsd el, hogy a jelentkezés határideje: 2025. február 20. éjfél. Azt tanácsoljuk azonban, hogy inkább korábban, február 15-ig zárjátok le véglegesen a jelentkezést, nehogy elkéssetek.

A sorrend beállításánál arra kell figyelni, hogy az első helyre azt tegyétek, ahova a leginkább szeretnétek menni (remélhetőleg hozzánk), második helyre a második kedvencet (szintén hozzánk), és így tovább. Ha bizonytalan vagy, újra nézd át a kínálatunkat! Ne felejtsétek el: az OM kódunk: 201492. Könnyű megjegyezni, mert a a 20-as az egyik mobil szolgáltató hívószáma, a maradék 4 számjegy meg egy történelmi kötelező évszám (Amerika felfedezése).

Iskolánk neve: Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Az iskola címe pedig: 3700. Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A tanulmányi területet meghirdető feladatellátási hely kódja: 001

Az osztályokhoz tartozó kódok:

0008 nyolcévfolyamos gimnáziumi képzés

0006 hatévfolyamos gimnáziumi képzés

0005 öt évfolyamos, nyelvi előkészítő

0004 négy évfolyamos (nem kell specifikációt megadni)

Legkésőbb 2025. március 21-ig ki fogjuk függeszteni a hozott és vitt pontszámokból kiszámolt ideiglenes rangsort, itt már láthatod, hogy a jelentkezettek között hányadik helyet értél el. Nem feltétlenül kell aggódnod, ha nem az első felében vagy, mert ekkor még nem lehet tudni, hogy az előtted lévő diákok közül hányan jelentkeztek máshová első vagy második helyen, és közülük hányat vesznek már oda fel.

Március 25-27. között még arra is lehetőséget kapsz, hogy Te magad is változtass a sorrenden.

2025. május 5-ig hivatalosan megküldjük a felvételről vagy az elutasításról szóló határozatot az iskoláknak és a diákoknak is. Reméljük, hogy ezt a szöveget fogod olvasni:

„Örömmel tájékoztatjuk, hogy felvételt nyert a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumba.”

És ha nem sikerült bekerülni, minden veszve van?

Nem biztos. Ha valamilyen oknál fogva nem sikerült feltölteni valamilyen osztályt, rendkívüli felvételi eljárást fogunk hirdetni 2025. május 10. után. Az itt benyújtott kérelmekre május 21-ig fogunk döntést hozni.

Annak, aki vagy a rendes, vagy a rendkívüli eljárás keretében felvételt nyert, már csak egy dolga lesz: 2025. június 26-án bejönni hozzánk, hogy beiratkozzon.

Hasonló bejegyzések

Szalézi Gála 2025

2025. január 24-én került sor az év egyik legnagyobb rendezvényére, a Szalézi Gálára. Méltó zárása volt ez a Szalézi-hétnek, ahol Szalézi Szent Ferencre és Don Bosco Szent Jánosra emlékeztünk.

Tovább »

Legfrissebb bejegyzések

Szalézi Gála 2025

2025. január 24-én került sor az év egyik legnagyobb rendezvényére, a Szalézi Gálára. Méltó zárása volt ez a Szalézi-hétnek, ahol Szalézi Szent Ferencre és Don Bosco Szent Jánosra emlékeztünk.

Tovább »

Szalézi Gála 2025

2025. január 24-én került sor az év egyik legnagyobb rendezvényére, a Szalézi Gálára. Méltó zárása volt ez a Szalézi-hétnek, ahol Szalézi Szent Ferencre és Don Bosco Szent Jánosra emlékeztünk.

Tovább »