Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

A jelentkezés menete 1. fázis

1. Lépés - jelentkezés a központi írásbelire

Határidő: 2022. december 2-ig

Az első lépés az iskolák kiválasztása. Remélem, hogy Ti már választottatok, és a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumot jelölitek meg első és/vagy második helyen. Ha bizonytalanok vagytok, keressétek meg a honlapon található információkat! Hozzánk felvételiznetek kell, bármilyen osztályba jelentkeztetek.

Az OM kódunk: 201492. Könnyű megjegyezni, mert a a 20-as az egyik mobil szolgáltató hívószáma, a maradék 4 számjegy meg egy történelmi kötelező évszám (Amerika felfedezése).

Az iskola címe pedig: 3700. Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Bármelyik osztályba is szeretnél jelentkezni, hozzánk csak akkor kerülhetsz be, ha a központi írásbeli felvételit megírod. Ehhez le-, majd ki kell töltened a jelentkezési lapot a vizsgára. A lapot ide kattintva letöltheted.

A gimnázium portáján is elérhető a jelentkezési lap nyomtatott formában. Az idei tanévtől kezdve elektronikus úton is lehet jelentkezni, az ügyfélkapunk keresztül. Ebben az esetben ide kell kattintani.

Az első pontban a tanuló pontos adatait kell beírni. Kérjük, hogy a személyi igazolványnak / útlevélnek megfelelően tegyétek ezt meg. (Ha esetleg nincs, akkor a születési anyakönyvi kivonatban található adatokat használjátok.). Fontos, hogy a tanuló oktatási azonosító számát is pontosan írják rá. Ez a szám megtalálható a tanuló diákigazolványán.

FIGYELEM! KÉRJÜK, HOGY NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL TÖLTSÉK KI AZ ŰRLAPOT!

A 2. pontban a jelenlegi iskolátok OM azonosítóját is meg kell adni. Az azonosító megtalálható az enapló bejelentkezési oldalán, a bizonyítványban és az iskola honlapján is. Amennyiben nem sikerül mégsem megtalálni, az OH honlapján van egy oldal, ahol meg lehet keresni az iskolát.

Ha a szalezigimi.hu oldalról töltöttétek le a jelentkezési lapot, akkor már az első két rublikát kitöltöttük, azt kell csak jelölni a táblázatban, hogy melyik felvételire jelentkeztek. Figyelem! Mindkét írásbelit meg kell jelölni. Ha a 6 vagy 7 évfolyamosba jelentkeztek, akkor a 2. sort, ha az 5 vagy 4 évfolyamosba, akkor pedig az 1. sort kell kitölteni.

Az 5. pontot csak azok töltsék ki, akiknek szakértői véleményük van arról, hogy valamilyen okból (SNI vagy BTM) speciális vizsgakörülményt javasol. Erről a szülőnek ÍRÁSBAN kérvényt kell az intézmény igazgatójához benyújtani a jelentkezési lappal együtt. A szülői kérelem ide kattintva is letölthető. A kérelemhez csatolni kell a szakértői véleményt is.

Az utolsó részt (kelt) mindenkinek ki kell tölteni, és a szülőnek és a tanulónak is alá kell írnia.

A központi írásbeli felvételi jelentkezési lapot legkésőbb 2022. december 2-ig kell eljuttatni abba a központi felvételit rendező iskolába, ahol a felvételi vizsgát kívánod megírni (Ez nem feltétlenül egyezik meg a kiválasztott iskolával). Azt javasoljuk, hogy ha hozzánk szeretnél jönni, akkor nálunk írd meg a dolgozatot, hiszen így is kicsit belekóstolhatsz az iskola hangulatába, találkozhatsz olyan diákokkal, akikkel talán egy osztályba is jársz.

A jelentkezési lapot (ha nem az ügyfélkapus jelentkezést választottátok), postán kell elküldeni, vagy személyesen is be lehet hozni: a portán is leadhatod hétköznapokon 6.00 és 18.00 között.

Postai címünk: 3700. Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2. Lépés - A központi írásbeli dolgozat megírása

2023. január 21-én, szombaton délelőtt 10.00-tól meg kell írni a két felvételi dolgozatot méghozzá abban az intézményben, ahova beadtad a jelentkezést a központi írásbeli dolgozatra.

Érdemes egy kicsit előbb érkezni, és ne izgulj, ha nyugodt vagy, sokkal jobban fog menni. Az sem baj, ha lesz néhány feladat,amit nem tudsz, mert ami neked nehéz, másnak is az! De ne feledd a mondást: „Bízz istenben, és tartsd szárazon a puskaport!” (vagyis készülj fel a vizsgára a legjobb tudásod szerint. A korábbi feladatokat megtalálod itt. Ha ezeket megoldod, valamint a problémásabb kérdéseknek utánajársz, nem érhet meglepetés.)

Ha esetleg betegség miatt nem tudsz megjelenni, 2023. január 31-én, délután 2 órától pótló felvételi vizsgát tartunk. Ilyenkor fontos, hogy előre jelezd, és hozz orvosi igazolást arról, hogy miért nem tudtál jönni.

A dolgozatokat kijavítjuk, és 2023. február 7-ig az Oktatási Hivatal által megadott módon értesítünk az eredményedről. A felvételi vizsga eredményéről szóló értesítés (értékelő lap) átvehető a megtekintés napján (ezt a felvételi napján fogjuk ismertetni).

Ne aggódj, ha nem lett valamelyik nagyon jó, mert a felvételi pontszámod fele származik csak a kettő dolgozatból, a másik felét a hozott pontjaid adják. Vagyis, ha elrontottad a matematika dolgozatot, de jó jegyeid vannak és a magyar sem sikerült nagyon rosszul, még 70-75%-os eredményt simán elérhetsz.

Ha ezen túl vagy, akkor jön a második fázis: a jelentkezés a középfokú intézménybe, amelyet majd 2023. február közepéig kell megtenned. Ennek a pontos menetéről egy későbbi dokumentumban olvashatsz.

Hasonló bejegyzések

Sándor István-emléktúra

Április 10-én és 11-én a gimnázium 12. osztályos tanulói Budapestre utaztak, hogy feltárják a XX. századi diktatúrák működését és Sándor István mártírszerzetes tragikus élettörténetét.

Tovább »

Legfrissebb bejegyzések

Sándor István-emléktúra

Április 10-én és 11-én a gimnázium 12. osztályos tanulói Budapestre utaztak, hogy feltárják a XX. századi diktatúrák működését és Sándor István mártírszerzetes tragikus élettörténetét.

Tovább »

Sándor István-emléktúra

Április 10-én és 11-én a gimnázium 12. osztályos tanulói Budapestre utaztak, hogy feltárják a XX. századi diktatúrák működését és Sándor István mártírszerzetes tragikus élettörténetét.

Tovább »