A 7. A Zánkán töltött pár napot

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium pedagógusai fontosnak tartják, hogy iskolán kívüli programokon is részt vegyenek a diákok, így minden lehetőséget igyekszünk kihasználni. Az egyik központilag kínált csomag az Erzsébet-tábor, amelyre Szilágyi Anikó, a 7. A osztályfőnöke pályázott. A tanulók december elején utaztak el néhány napra. Az élményekről Avramucz Tamás tanár úr írásából tájékozódhatunk.

2024. december 2. és 4. között a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 7.a osztálya egy sikeres pályázat eredményeként háromnapos osztálykiránduláson vehetett részt a zánkai Erzsébet-táborban.

A tábor változatos és rendkívül színvonalas programokkal biztosította a diákok minőségi időtöltését. Az odaérkezés után, hétfőn este, volt még lehetőség korcsolyázni. A napot pedig népzenei kísérettel előadott betlehemes játék megtekintése, valamint táncházjellegű néptánctanítás zárta.

A kedd reggelt Balaton-parti sétával kezdte az osztály, mindenki megcsodálhatta hazánk legnagyobb tavát téli pompájában. Ezután következett a Fővárosi Nagycirkusz Diótörő fantázia című lélegzetelállító előadása, ami a színpadi szórakoztató műfajokkal ismertette meg a közönséget: a fellépők Csajkovszkij művét mutatták be balett-tánccal, zsonglőr- és akrobatajelenetekkel, valamint musical betétekkel. A délután sem telt program nélkül, hiszen az osztály által kiállított nyolcfős csapat egy háromórás sorversenyen mérte össze ügyességét és gyorsaságát a többi táborozó iskola csapataival, természetesen az osztály biztató szurkolása mellett.

Aki még ezek után sem érezte magát fáradtnak, részt vehetett egy lézerharc-meccsen, majd este egy táncos koncerten. Szerdán eljött a búcsúzás ideje, a gyors reggeli csomagolás után már csak a hazautazás volt hátra.

Az oda- és visszautazás tömegközlekedéssel (vasúton és metrón) történt, többszöri átszállással, így a diákok ezen a téren is szerezhettek tapasztalatot.

Képek a kirándulásról

Szöveg: Avramucz Tamás / Fotó: 7. A

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Melyiket válasszam?

A pályaorientációs nap izgalmas és informatív programot kínált a végzős diákoknak, segítve őket a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében.

Tovább »

Auschwitz-Birkenau

Egy novemberi hajnalon, néhány órás buszos utazás után érkeztünk meg a történelmi helyszínre Kiss István tanár úr vezetésével. Az Auschwitz- Birkenau koncentrációs tábor látogatása egy olyan élményt nyújtott, amely szavakkal leírhatatlan.

Tovább »