Gólyacsalogató az 5. és a 7. osztályba jelentkezőknek

Fontosnak tartjuk, hogy a lehető legtöbb információt biztosítsuk a szülők és a tanulók számára az intézménnyel kapcsolatban. Ennek egyik formája a Gólyacsalogató, amelyet a leendő 5. és 7. osztályba készülő tanulóknak és szüleiknek szervezünk.

2025. november 14-én 16.15-től a most 4. és 6. osztályos tanulók megismerkedhetnek személyesen is a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziummal egy bő másfél órás program során. A gyerekek játékos feladatokból álló akadálypályán vesznek részt. A szüleik pedig az iskola iskolavezetéssel, az itt tanító pedagógusok egy részével és a szalézi szerzetessel beszélgethetnek.

Újdonság, hogy néhány 5. osztályos diák és a szüleik is itt lesznek, akik beszámolnak az eddigi tapasztalataikról.

A részletes program

16.00-16.15 – érkezés az iskolába

16.15-16.30 – rövid beszélgetés a jelenleg 5. osztályban tanuló néhány diákkal és szülővel

16.30-16.40 – az igazgató köszönti a megjelenteket és ismerteti a további programot

16.40-17.45 – a tanulók akadálypályán ismerkednek az iskolával

16.40-17.45 – a szülők beszélgetnek az iskolavezetéssel, a pedagógusokkal és az iskolalelékésszel

17.45-18.00 – az esemény zárása, értékelése

Jöjjenek, és töltsenek el velünk közösen egy délutánt, és ismerjenek meg minket!

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések