Szalagavató

A végzősök ünnepe

2024-ben is elérkezett a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium végzős diákjai számára a várva várt esemény, a szalagavató ünnepség.

A rendezvény délutánján a sportcsarnok lelátója zsúfolásig megtelt a meghívott vendégekkel, szülőkkel, tanárokkal és barátokkal.

A szalagavató ünnepség méltóságteljes megnyitásaként a konferanszié köszöntötte Andrásfalvy János tartományfőnök atyát, Ábrahám Béla atyát, Balla Árpádot, az iskola igazgatóját, valamint minden jelenlévőt.

A szalag jelentősége

Az ünnepség kezdetén elhangzott, hogy a szalag több, mint egyszerű jelvény. Egyszerre szimbolizálja az összetartozást, az iskolához fűződő szoros viszonyt, valamint a végzősök előtt álló élet izgalmas és bizonytalan kihívásait.

Don Bosco szavaival megfogalmazva, a szalag emlékeztet a jóság és az egymás iránti szeretet fontosságára is.

Keringő

A táncteret először a 12. évfolyam diákjai foglalták el, akik közös táncukkal nyitották meg a programot.

Színpadon az osztályok

A látványos produkció után az osztályok egyedi előadásai következtek, melyek vidám és megható pillanatokkal szórakoztatták a közönséget. A műsorszámok közötti szünetekben kisfilmek voltak láthatóak, amelyek felelevenítették az elmúlt évek legszebb emlékeit.

12. A osztály

12. B osztály

12. C osztály

Szalagtűzési ceremónia

A szalagok megszentelését Ábrahám Béla atya végezte. A közös imát Balla Árpád ünnepi beszéde követte.

Igazgató úr hangsúlyozta a pillanat jelentőségét. Biztató soraiban felhívta a diákok figyelmét arra, hogy nincsenek egyedül; a legnehezebb pillanatokban is számíthatnak az osztályfőnökök, a pedagógusok, a szaléziak, a technikai dolgozók segítő támogatására.

A megható pillanatok sorát a hivatalos szalagtűzés zárta.

Búcsú és osztályfotók

Az ünnepség végén az osztályok közös fényképeket készítettek, amelyek a ballagási meghívókon fognak szerepelni.

A szalagavató a végzősök és a tanári kar közös vacsorájával zárult.

Fotó: D. Zs.

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések