Pogány Lajos c. igazgató Kazincbarcika díszpolgára lett.

Kazincbarcika város önkormányzata Pogány Lajos címzetes igazgató urat díszpolgári címmel jutalmazta.





Amikor 1982-ben a Ságvári Endre Gimnázium tanulója lettem, Tanár Úr volt az intézmény igazgatója. Egy évig magyart is tanított az osztályunknak, így erről az oldaláról is megismerhettem. Sőt, 1994-től nyugdíjba vonulásáig kollégaként is láthattam a munkásságát, így bátran mondhatom, hogy minden szempontból megérdemelten vehette át a díjat.

Munkássága

Pogány Lajos Kazincbarcikán született, és azóta is itt él.

A József Attila Tudományegyetemen 1962-ben szerzett magyar-történelem szakos középiskolai tanári végzettséget. Pedagógusi pályán töltött 41 esztendejét végig megyénk középiskoláiban töltötte. Először Ózdon, majd Kazincbarcikán a mai Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola elődjében, a 112. szakmunkásképzőben tanított.

1971-ben került át a Ságvári Endre Gimnáziumba, amihez egészen nyugdíjazásáig hű maradt. 1974-ben kapott megbízást az igazgatói feladatok ellátására. Ettől kezdve 14 éven át kiemelkedő sikerrel töltötte be a posztot. A nevéhez fűződő, a 70-es években beinduló gimnáziumi tagozatok típusai megelőzték a kor igényeit. Iskolateremtő tevékenységét elismerve Kazincbarcika Város Tanácsa „címzetes igazgató” címmel tüntette ki.



Az iskola épülete a kezdeteknél


1988-tól – egészségügyi okokból – lemondott az iskola vezetéséről, de beosztott tanárként folytatta pályafutását a Ságvári Endre Gimnáziumtantestületében. Szakértőként tevékenykedett a magyar nyelv és irodalom területén, tanítványainak felvételi és érettségi eredményessége kiemelkedő volt. 2007-ben vonult nyugdíjba, de azóta is figyelemmel kíséri a város és a gimnázium életét. Több alkalommal fogadta el a meghívásunkat találkozókra, osztálytalálkozókra is.

Igazgató Úr még aktív tanárként

Minden kezdő pedagógus törekszik arra, hogy maradandót alkosson a tanári pályán, ami neki sikerült is. Pogány Lajos Tanár úr pedagógusi életpályája örökre nyomot hagyott nemcsak a gimnázium életében, hanem Kazincbarcika város oktatási történetében is.

Az alábbi videóban 3.04-től látható, ahogy Igazgató Úr átveszi a díjat:

KolorTV felvétele

Korábbi díjai


Kiemelkedő pedagógusi munkáját és iskolavezetői tevékenységét az oktatási miniszter 2000-ben az „Aranykatedra Emlékplakett” kitüntetéssel ismerte el. 2008-ban Pro Urbe Kazincbarcika kitüntető díjjal ismerte el Kazincbarcika Város Önkormányzata az elvitathatatlanul sikeres szakmai életútját.

Már hagyomány, hogy a városi díjátadó ünnepségen a díjazottakról egy rövid portréfilm is készül. Pogány Lajossal az interjú itt látható:

KolorTV felvétele

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium jelenlegi és volt dolgozói nevében is gratulálunk, és még hosszú életet kívánunk!

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések