A gyerekkor mindent meghatároz. Nem hiszem, hogy ezzel újat mondok. Az akkori tapasztalások, a környezet, a minták. Falun nőttem fel. A természet az életem természetes része volt. A mindennapokban, a munkában, a sportban, a játékokban. Édesapám 7 éves koromban a hóna alá fogott és attól kezdve én is részese lettem a mindenkori munkáknak. Tíz voltam, amikor az első fizetésemet kaptam, mert akkortól kezdve a nyári szünetekben beálltam az aratók közé. Először vízhordónak, majd írnoknak, végül 16 évesen kombájnosnak. A mezőn és a földutakon tanultam meg motorozni és itt volt alkalmam először traktort vagy teherautót vezetni.
Két keréken
A bicikli az első szerelmek egyike. Gyerekként magától értetődővé vált, hogy mindenhová azzal mentem. Iskolába, bevásárolni, focizni és persze csak úgy biciklizni. Kortársaim jól tudják, hogy a boltokban kapható járgányok egysebességesek voltak, dögnehezek és szinte semmiben sem hasonlítottak mai elődeikre. A már mai léptékkel is értelmezhető első bringámat harmincon túl vásároltam, használtan. Fogott rajta a fék, a váltói viszonylag pontosak voltak és kinézett valahogy.
Máig ez az egyik kikapcsolódási forma, amire mindig keresem a lehetőséget. Egyedül, a családdal vagy baráti társasággal, bárhogy. Aszfalton, városban vagy erdei földutakon, ösvényeken. Crosstrekkinggel vagy montival.
Vidéken fiúként a motorokkal is hamar megismerkedtünk. Természetesen ebben az időszakban csak a vasfüggönyön inneni gépek jöhettek szóba. Mindannyian Simsonra vágytunk, de azt csak pult alól lehetett beszerezni. Én is évekig apám régi szolgálati motorját koptattam, kizárólag földutakon, hiszen jogosítványt 14 év alatt akkor sem lehetett szerezni.
Ezt a gyerekkori szenvedélyt élesztettem újra közel másfél évtizede. A szabadságélmény mellett különleges lehetőség ez a környező városok, műemlékek felfedezésére.
És két lábon: Erdély és a Felvidék. És egy kicsi Bükk
Bár általában előbb tanul meg járni, mint biciklizni az ember, a gyalogtúrák szeretete felnőtt éveimben lett csak életem kihagyhatatlan szelete. Szeretek felfedezni. Imádom a természetet. És a mindennapok nyüzsgése, küzdelme elől ide mindig el lehet vonulni. A Kárpát-medence kincsei lenyűgöznek. És – bár lakhelyemből nem ez következne – először Erdély kerített hatalmába, majd évekkel később a Felvidék. Azóta is rabja és rendszeres látogatója vagyok mindkettőnek.
Foci így is, meg úgy is
Ha véget ért az iskola és kész volt a lecke, a délutánokat tavasztól őszig a focipályán, télen meg a befagyott tó jegén töltöttük. Ezt a szerelmet is magammal cipelem a mai napig. A sorozatos sérülések miatt mára mindebből a szurkolás maradt. Szurkolni pedig egyedül a Fradinak lehet!
Nem divatból, hanem mély meggyőződésből és mintegy öt évtizedes elköteleződéssel. Alberték, Fenyvesiék, Novákék történetén felnőve, Nyilasiéknak már élőben is szurkolva.
Színház és film
A színházi világ semmivel nem összetéveszthető illatát viszonylag későn szívtam magamba. Középiskolás voltam, amikor először láttam színdarabot élőben. Kapcsolatunk végeérhetetlen lobogássá akkor vált, amikor nappalis diákéveim előtt rövid időszakot a Vígszínházban dolgoztam bútorosként. Olyan legendák, vagy napjainkra meghatározó színészekké vált művészek játékát, próbáit figyelhettem közelről, mint Darvas Iván, Tordy Géza, Halász Judit, Szilágyi Tibor, Balázs Péter, Venczel Vera, Lukács Sándor, Bánsági Ildikó, Kern András, Reviczky Gábor, Hegedűs D. Géza, Pap Vera, Hernádi Judit, Rudolf Péter, Kaszás Attila, Eszenyi Enikő. Ennek köszönhetően lettem tudatos színházlátogató, keresve a számomra izgalmas darabok, rendezők, színtársulatok különlegességet ígérő előadásait.
A valódi filmművészet alapjait és legfontosabb alkotóit a főiskolai filmklub vetítésein ismertem meg. Addig nem igazán láttam túl a tömegfilmek mezőnyén. Abban az időben kevés mozi (főleg a fővárosban voltak ilyenek) tűzte műsorára ezeket az alkotásokat. Egy-egy jó film mind a mai napig rendszeres kikapcsolódási formája az életemnek. De ebben is ragaszkodom a minőséghez. Fontos a rendezés, a hiteles színészi játék, a mondanivaló, a gondolatiság, a hangulat, a látvány.
Zene, zene, zene
Sokféle zenét hallgatok szívesen. Szeretem a komplex fesztiválok hangulatát, ahol jól megfér egymás mellett az ún. könnyűzene, a színház, a képzőművészet, a performansz. Nagy örömmel hallgatok népdalokat, komolyzenében főleg vonósokat, zongorát. De legfőképpen Solid Seed!
Mert ha fotózásban Zalán fotóira vagyok büszke, zenében Soma előadásaira. 🙂
Putnok, 2023. augusztus 25. Deme Zsolt