Szalézis diákok művészeti sikerei

A verseny

A Tilma Gyermekművészetért Közhasznú Alapítvány szervezésében került megrendezésre a XIX. Nemzetközi Gyermekrajzverseny kiállításmegnyitója és díjkiosztó ünnepsége.

Szervezője Basa Ottónè Rèvèsz Erzsèbet volt, aki megálmodta ès idén a 19. alkalommal hívta életre ezt a színvonalas esemènyt.

A rendezvény fő támogatója Novák Katalin, volt köztársasági elnök. Fővédnökei Horváth Richárd, Hatvan város polgármestere, Dr. Erdő Péter bíboros prímás és Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke.

A Béke és Szeretet a Földön nevű rajzversenyen két témában lehetett indulni:

  1. Jelenítsd meg Szent Pál apostol 2000 éves szeretethimnuszát, vagy azt, hogy te magad hogyan tapasztalod meg életedben, családodban az igaz szeretetet!
  2. Művészeti alkotásaitokkal csatlakozzatok Ferenc pápa felhívásához, és hívjátok fel a figyelmet arra, hogy az emberiségnek és a világnak szüksége van a békére!

Az embereknek kell megváltozniuk, hogy jóra forduljanak az idők!

Pályázati felhívás

A pályamunkák értékelése

A munkákat három korosztályban bírálták el a zsűri tagjai, és március 24-ig kellett beküldeni a feladatokat.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumból hat tanuló készített el időre színvonalas alkotásokat, és művésztanáruk, segítőjük, Somodi-Hornyák Szilárd közbenjárásával a pályázatok eljutottak Hatvanba.

A pályázók: Ceglédi Petra, Tóth Adél , Varga Donát és Szűcs Panni 7/a, Siti Petra és Tóth Georgina 11/b osztályos tanulók voltak.

A zsűri egyik tagja Professzor Dr. Prokopp Mária, Széchenyi-díjas művészettörténész volt.

Professzor Dr. Prokopp Mária

Sikereink

Iskolánk levélben értesült arról, hogy hat induló diákunkból négyen díjazottak lettek.

Tóth Georgina 1. helyezést ért el, Tilma Rózsája Díszoklevélben részesült!

Ceglédi Petra, Szűcs Panni, és Varga Donát második helyezést értek el, Tilma Rózsája Elismerő oklevelet vehettek át.

A díjátadó ünnepség

A díjátadó ünnepségre 2024. augusztus 30-án került sor Hatvan város polgármesteri hivatalának dísztermében.

A rendezvény díszvendége Gyöngyös város polgármestere, Hiesz György volt. Az eseményen öt diák és tanár úr is személyesen részt vettek. Az ünnepi hangulatban és színvonalas körülmények között megrendezett eseményen kellemes meglepetésként ért minket, hogy Professzor Dr. Prokopp Mária művészettörténész, a zsűri elnöke, Tóth Georginát külön kiemelte munkájának lenyűgöző nagyszerűsége okán.

Jövőre sem adjuk alább!

Az ünneplés a hatvani Udvarház étteremben ért véget, ahol a zsűrit, a díjazottakat és felkészítő tanáraikat ebéddel vendégelte meg az alapítvány. 

A XIX. Nemzetközi Gyermekrajzversenyen való sikeres szereplésünkkel is öregbítettük a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium jó hírét.

Gratulálunk a versenyzőknek, a díjazottaknak, felkészítő tanáruknak, és további sikeres alkotói tevékenységet kívánunk!

Somodi-Hornyák Szilárd

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Melyiket válasszam?

A pályaorientációs nap izgalmas és informatív programot kínált a végzős diákoknak, segítve őket a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében.

Tovább »