Sportnap a Szaléziban

Szeptember utolsó hete az eddigi legmozgalmasabb időszaka volt a 2022/23. tanévnek. Hétfőtől csütörtökig a 11. évfolyam osztályai mutatták be a diákigazgató jelöltjeiket, pénteken pedig sportnapot tartottunk.

A nap azonban a diákigazgató választással kezdődött. Az osztályok külön-külön teremben szavaztak az előre elkészített szavazólapok segítségével, amelyet az osztályfőnökök összegyűjtöttek, és lezárt borítékban hozták le az igazgatóhelyettesi irodába.

A következő program már a Don Bosco Sportközpontban volt, ahol sok-sok év után újraindítottuk az idei tanévben nálunk kezdő diákok avatóját.

Az avatás fontos szertartás, hiszen ez az az esemény, amikor véglegesen elfogadja a közösség az újonnan érkezőket.

Ilyenkor a Gólyák fogadalmat is tesznek az iskola polgárai előtt.

Az avatási szertartás után minden Gólya emléklapot kapott, amelynek a hátoldalán a hivatalos avatási szöveg található:


Szalézis diákok 10 parancsolata

  1. Tanulj a képességeidnek megfelelően! Ha minden tőled telhetőt megeszel, és mégsem sikerül, a lelkiismereted tiszta lesz.
  2. Légy ott, ahol lenned kell! Ha órán vagy, arra koncentrálj, ha szórakozol, eszedbe se jusson az iskola!
  3. Hallgass a szüleidre és a tanáraidra! Ők már átélték azt, ami még számodra a jövő.
  4. Légy a közösség aktív tagja! Együtt minden könnyebben megy, mint egyedül.
  5. Segíts másokon! A tudat, hogy jót tettél, téged is boldoggá tesz.
  6. Bárhol is vagy, viselkedj úgy, hogy büszke lehessen rád az iskolád és a családod is!
  7. Találd meg az egyensúlyt a tanulás és a szabadidő között!
  8. Ne feledd: jobb három-négy hús-vér barát mint 20000 követő az Instán!
  9. Ne bánts másokat sem szóval sem tettel, és mindenki tisztelni fog!
  10. Légy vidám és tedd a jót – a madarakat meg hagyd csiripelni!

Sajnos a rossz idő miatt a kerékpártúrát el kellett halasztani, amit 2022. október 6-án pótoltak be. A csarnokban röplabda, kézilabda, asztalitenisz, csocsó és focimeccsek zajlottak, a tornateremben pedig kidobóban mérhették össze az osztályok a tudásukat.

A meccseken nem játszó diákok pedig az iskolában rendezett akadályversenyen bizonyították tudásukat.

A legjobb eredményt elérő osztályok a nap végén jutalomban részesültek, amelyet az iskolagyűlésen vehettek át.

A napot a diákigazgató-választás eredményének kihirdetése zárta, az eredményeket a tavalyi nyertes, Svecz László ismertette.

Az idei évben a 11. B osztály jelöltjét, Kovács Áront választották meg a diákok, így ő birtokolhatja egy éven át az iskola szimbolikus kulcsát.

A 2022/23. év diákigazgatója: Kovács Áron (11. B)

Bár most a 11. B nyert, a többi osztálynak sincs oka panaszkodni: mindent megtettek azért, hogy ők legyenek a legjobbak, és ezért ők is hozzájárultak ahhoz, hogy szeptember utolsó hete ilyen változatosra és izgalmasra sikerült.

Ezúton is köszönöm a pedagógusok munkáját és türelmét is!

Fotó: Deme Zsolt

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Melyiket válasszam?

A pályaorientációs nap izgalmas és informatív programot kínált a végzős diákoknak, segítve őket a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében.

Tovább »