Rendben zajlanak az előrehozott érettségik

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai előszeretettel választják az előrehozott érettségit. Az idén ősszel 68 tanulónk vágott neki a vizsgáknak. A legnagyobb számban angol nyelvből érettségiznek diákjaink, de a német nyelv, földrajz, fizika, digitális kultúra, informatika is a választott tárgyak között szerepel.

A tanulóinknak október 16. és 27. között kell az írásbeli vizsgákon a lehető legtöbbet kihozni magukból. A szóbeli vizsgákra pedig november 21-én kerül sor.

A Diák Média Group két tagja: Sziráczki Szonja és Bodnár Marcell rövid tudósításban számol be az angol érettségi tapasztalatairól. Érdekesség, hogy ez az első csak diákok által készített videó.

Az írásbeli dolgozatok megtekintése 2023. november 6-án lesz.

Hasonló bejegyzések

„Megcélozni a legszebb álmot”

Április 30-án került megrendezésre a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium ballagási ünnepsége, mely méltó módon búcsúztatta el az idei tanév végzős diákjait. A hagyományokhoz hűen a rendezvény három helyszínen zajlott.

Tovább »

Legfrissebb bejegyzések

„Szülőföldön hontalanul”

A kirándulás során több felvidéki magyarlakta településen jártunk. Felkerestük a helyi emlékhelyeket, ahol megemlékeztünk a kitelepített magyarokról. Megtapasztaltuk hogy a történelem nem csak évszámokból és rendeletekből áll, hanem családok, közösségek sorsát, identitását is meghatározza.

Tovább »