Osztályfőnököd leszek: 7/Ny

Orbán-Vizes Krisztina, angol szakos tanár
Tudna mesélni kicsit a pályafutásáról?

Először 1999-ben diplomáztam az Eszterházi Károly Tanárképző Főiskola angol szakán. Szintén abban az évben el is kezdtem pedagógusi pályafutásomat a Surányi Endre Szakképző Iskolában, illetve párhuzamosan a Collingo Nyelviskolában. Így alkalmam nyílt kisgimiseket, szakmunkás tanulókat, szakközepes tanulókat és felnőtteket is oktatni már a kezdetektől. Ahány osztály és csoport, annyiféle figyelmet és módszert követeltek. 

2008-ban a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán angol nyelv és irodalom tanári szakos bölcsész és tanári diplomát szereztem. 2009-2014 között megszületett 3 lányom, így azon időszak alatt csak szerződéssel tanítottam tovább a nyelviskolában, illetve egy tanodában oktattam egy ideig hátrányos helyzetű gyerekeket.

Debreceni Egyetem

 2017-ben kezdtem el dolgozni a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban, ahol azóta is angol nyelvtanárként és Languagecert nyelvvizsgáztató tanárként tevékenykedek. Két évvel ezelőtt a tantestületünkből többedmagammal részt vettem a Szalézi Pedagógiai Alapképzésen, ahol megismerkedtünk többek között Don Bosco tanítási módszerével, életre szóló barátságokat kötöttem más, szintén Szalézi Intézményben dolgozókkal és elmélyítettem a kapcsolatot saját kolléganőimmel is.

a Szalézi Pedagógiai Alapképzésen
Mesélne pár szóban nekünk az iskolás éveiről és hogy annak idején miért a tanári pálya mellett döntött? Mi motiválta?

Annak ellenére, hogy integrált kereskedelmi szakon végeztem a szakközépiskolában, hamar világossá vált számomra, hogy a helyem nem a pult mögött, hanem a tábla előtt lesz. Rajongásom az angol nyelv iránt kiskamaszként az angol nyelvű szerelmes számok hallgatásával kezdődött és a középiskolában tovább fokozódott az angolórákon. Hogy miért éppen a tanárképzőt választottam a külkereskedelmi főiskola helyett? Sokgyermekes család legidősebb lányaként sokat játszottam gyermekként tanárosdit húgaimmal, illetve később is szerettem másoknak segíteni a tanulásban.

Szalagavató, 2023. december
Leendő osztályában hogyan támogatná a gyerekeket a továbbtanulás terén és a jövőjük tekintetében?

Nyelvszakos pedagógusként folyamatosan készítem fel diákjaimat közép- és emelt szintű érettségi vizsgákra és nyelvvizsgára B2-es és C1-es szinten az órák keretein belül, továbbá szakkörön is. Mivel magam is nyelvvizsgáztató tanárként működöm, első kézből tudnak hasznos tanácsokat kapni tőlem.

Mivel a leendő osztályom 7 évfolyamos lesz, így lesz elég időm együtt a gyerekekkel és a szülőkkel rájönni, kinek merrefelé is vezet az útja. Saját gyermekeim is hasonló korosztályúak, mint a jövendőbeli osztályom tanulói, így reményeim szerint jól meg fogjuk érteni egymást mind a gyerekekkel mind a szülőkkel.

Vizsgáztatás közben
Melyek azok a programok az iskolában, amelyek Önhöz közelebb állnak? Miért tartja ezeket a programlehetőségeket jónak? Milyen értékeket tud magával továbbvinni egy szalézis diák?

Nyelvtanárként a helyszínen szervezett nyelvvizsgák állnak hozzám a legközelebb. Nagy előny a diákjaink számára, hogy a gimnázium kijelölt Languagecert Vizsgaközpont, ahol kevesebb stresszel szembenézve, otthonos körülmények között adhatnak számot tudásukról. Szívesen tartok is erről előadást egyik kolléganőmmel a nyílt napokon is, ahol számos érdeklődő szülő egyéni kérdéseit is meg tudjuk válaszolni.

Másik program a Katolikus Plébánia nyári tábora, ami nagyszerű lehetőséget ad diákjainknak, hogy ott segítsenek, akár a kötelező ötven óra keretében, akár önkéntes animátorként. Ezeknek a táboroknak hatalmas közösségteremtő ereje van mind a résztvevők, mind a segítők és animátorok körében. Továbbá lehetőséget nyújtanak ezek az alkalmak a kisiskolásoknak is, hogy megismerjék az iskolánkat, annak diákjait, pedagógusait és nem utolsó sorban a testvéreket és atyákat is.

Nagyon örvendetes továbbá, hogy iskolánk diákjai rengeteg jótékonysági gyűjtést szerveznek, sütivásárban és egyéb programokban vesznek részt, amelyekkel kevésbé szerencsés embertársaikat segítik.

A Katolikus Plébánia nyári tábora
És ha a tanítás mellett marad még ideje, azt mivel szokta tölteni?

Szabadidőmben gyakran kirándulunk hazám szép tájain mind családommal mind barátokkal. Közös program a társasjátékozás, sorozatnézés és bulizás is. Továbbá szeretek énekelni és festeni. Hobbim ezeken kívül még más nyelvek tanulása; most éppen németül tanulok.

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Melyiket válasszam?

A pályaorientációs nap izgalmas és informatív programot kínált a végzős diákoknak, segítve őket a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében.

Tovább »