„Ma szárnyat bont egy sereg diák”

Visszaszámlálás

Országszerte május első hétvégéjén rendezték meg a középiskolák a végzős diákok ballagását. A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban az utolsó hét a búcsúzás és a készülődés jegyében telt.

A jó előadás titka a sikeres próbákban rejlik, így már napok óta zajlott a részletek csiszolgatása. Ez bizony gyakorlást jelentett mind a tizenkettedikesek, mind az alsóbb évfolyamos tanulók számára.

Szerdán az érettségizők a hagyományoknak megfelelően esti szerenáddal köszöntek el a tantestülettől, melyet jó hangulatú közös vendéglátás és beszélgetés zárt.

A kései fekvést korai kelés követte, hiszen csütörtökön reggel ballagási dalokat éneklő diákok fogadták a tanításra érkező alsóbb évfolyam diákjait és az intézmény tanárait.

10 órától a Don Bosco Sportcsarnokban Kazincbarcika város köszönt el a település középiskolásaitól.

A csütörtök délutáni és a péntek hajnali órák maradtak arra, hogy a gimnázium az összehangolt munkának köszönhetően ünnepi díszbe öltözzön.

Búcsú a gimnáziumtól

A ballagás napján a természet is ünneplőbe öltözött. Feldíszített folyosók és tantermek, valamint ragyogó napfény fogadta a főszereplőket és a vendégeket.

10.30: az utolsó osztályfőnöki óra – könnyek és nevetés.

11-kor a három végzős osztály az iskolazászló mögött indult búcsúmenetére. Az udvaron díszsorfal és az iskolai kórus várta őket. A felsorakozott ünneplők előtt a három osztály ballagási mottói hangoztak el. Hagyomány, hogy a végzős osztályok emlékszöget vernek az udvaron álló emlékoszlopba (Radnai Bence, 12.A, Szikszai Gergő, 12.C , Mihalik Zoltán 12.D).

Búcsú a Szent Család-templomtól

A gimnáziumból a ballagási menet a Szent Család-templomba tartott. Az iskola mellett a legfontosabb eseményeink, ünnepeink, miséink helyszínére. A virágba öltözött szakrális térben Ábrahám Béla atya, Kovács Béla atya és Janka Gábor atya fogadta a diákokat. Az atyák a keresztény hit erejét, a jézusi tanítás tisztaságát és a közösségben másokért is küzdeni tudás útját ajánlották a ballagók figyelmébe. A közös ima és az áldás után a sportcsarnok felé vette a menet az irányt.

Ballagási ünnepség a Don Bosco Sportcsarnokban

A hozzátartozók többségének – a korlátozott férőhelyek miatt – itt volt lehetősége együtt ünnepelni a ballagókkal.

A közös himnuszéneklést követően a 11. évfolyam nevében Gass Eszter búcsúzott a végzősöktől:

…„ ez a nap csakis rólatok szól, most ti vagytok a főszereplők, mindenki értetek van itt, titeket ünnepelünk…

…Életetek könyvének új fejezete nyílik, új kihívások, feladatok és élmények várnak rátok, és soha ne felejtsétek el, hogy a toll a ti kezetekben van…”

Majd Dósa Zsófia, 12.D osztályos tanuló tolmácsolta korosztálya gondolatait.

Zászlóátadás

Ballagási hagyományainkhoz tartozik, hogy a végzőseink átadják az iskola zászlaját a 11. évfolyam képviselőinek, s egyúttal felkötik az emlékszalagot. Közben az osztályok képviselői az osztály búcsúmondatává vált idézetet mondják el.

Végzős zászlóátadók voltak: Farkas Gergő 12.A, Madarász Máté 12.C, Szurovi Dominik 12.D osztályos tanulók.

Az emlékszalagot felkötötték: Bíró Anna 12.A, Kosiczki Luca 12.C , Dósa Zsófia 12.D osztályos tanulók.

Az osztályok idézeteit elmondták: Stofán Emőke 12.A, Budai Zsófia 12.C, Ferenczi Anna, 12.D osztályos tanulók.

Igazgatói beszéd

„Az élet egy utazás. Rajtunk múlik, hogy miképp haladunk: csak áramlunk az árral vagy követjük saját álmainkat.” (Paulo Coelho)

Balla Árpád, igazgató beszédében kiemelte: a pillanat egyszerre visszaemlékező, előretekintő és ünneplő. Külön szólt minden végzős osztályhoz, közös emlékeket, eredményeket felidézve. Búcsúsoraiban fontos tanácsokkal látta el a leendő érettségizőket. Záró gondolataiban nem feledkezett meg a szülőkről sem, és ismételten megköszönte támogatásukat.

Akikre büszkék lehetünk

A ballagási ünnepség egyik legszebb része, az elismerések, díjak átadása következett. A gimnáziumban folyó pedagógiai-szakmai munka minőségét is mutatja az átadott kitüntetések magas száma és a mögöttük lévő tartalom. Az alábbi tanulók részesültek elismerésben:

Jutalomkönyvet kapott:

Jutalomkönyvben részesülnek azok a diákok, akik kitűnő tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, vagy kiemelkedő közösségi/kulturális munkát végeztek az évek alatt.  

12.A

Tóth Janka

Fehér Daniella

Stofán Emőke

Svecz László

12.C

Budai Zsófia

Réthy Tamás

Kosiczki Luca

Bakó Karina

Rási Orsolya

12.D

Probáld Zsófia

Marin Nikoletta

Farkas Brendon

Kunvári Dominik Bálint

Kónya Beatrix

Lőkös Katalin

Kiemelkedő sporttevékenységéért sportköri díjat kapott:

Röplabda

Egri Dominik, 12.A

Konyha Kristóf, 12.A

Kondor Kristóf, 12.C

Lukács Patrik, 12.A

Elleh Jonathan Chidi, 12.A 

Kézilabda

Szemere Gabriella, 12.D

Zsigray Márton, 12.D 

 

Torna

Huszár Petra, 12.D

Rubato-díj:

Kimagasló énekkari tevékenységéért Molnárné Marczis Erzsébet tanárnő adott át okleveleket Balázs Csenge, Drótos Dorottya, Nagy Dorina 12. A osztályos tanulóknak.

Alapítványi jutalomban részesült:
Elismerő oklevelet és a vele járó 30.000 Ft-os díjat kapták:

Hornyák Boldizsár Tamás 12. A, Virág Dominik 12.D osztályos tanulók.

 

A Pro Schola et Labore-kitüntetést és a vele járó 50.000 Ft-os jutalmat kapott:

Elleh Jonathan Chidi, 12.A 

Hoffmann Helga, 12. A

Lovas Kiara, 12.C

Baba Levente, 12.D

Dósa Zsófia, 12.D osztályos tanulók.

Szalézi-díjat, és a vele járó 80.000 Ft-os jutalmat kapott:

Hágen Tekla, 12.A

Konyha Kristóf, 12.A

Merverszki Dániel Zoltán, 12.A

Vörös Gréta, 12, A

Ferenczi Anna Klára, 12.D

Tóth Mercédesz, 12.D

Polgármesteri díjat kapott:

Baba Levente, 12.D  osztályos tanuló

Szülői munkaközösségi emléklapot kapott:

Hágenné Varga Ágnes, Csízi Szilvia, Kuron Mária, Klabó Tímea, Porcsné Angyal Barbara, Ferencziné Molnár Ágnes

Gratulálunk a díjazottaknak!

És ami a hivatalos rendezvényt követte:

Fotó: D. Zs.

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Melyiket válasszam?

A pályaorientációs nap izgalmas és informatív programot kínált a végzős diákoknak, segítve őket a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében.

Tovább »