Lélekbúvár 2.

2023. októbrer

NEVEZD
NEVÉN!

Sosem várta az ÉJSZAKÁKAT. Legszívesebben mindig egyenesen fejest ugrott volna a reggelbe. Régóta úgy érzi, a sötétség nem a barátja. Esténként azt kívánja, bárcsak neki is olyan könnyű lenne, mint más embereknek. Egy fárasztó nap után csak behuppanna az ágyba, és huss, máris gyorsvonattal száguldana álomváros felé, s ebben az öntudatlan békében lebegne addig, míg a nap első sugarai arcon nem simítják.

Jó lenne, de sajnos neki már régóta nincs része ebben. A lefekvés kész tortúra. Órákon át forgolódik, a pizsamáját igazgatja, kinyújtózik, összekuporodik, gyakran még a takarót is a fejére húzza, de akkor sem sikerül elaludnia. Aztán valahogy mégiscsak megkegyelmez neki a sötétség, de amikor végre észrevétlenül kikapcsol a tudatos gondolkodás, akkor sem érkezik számára megkönnyebbülés, mert a szemek kapujának bezárulásával egy másik ajtó nyílik meg, melyen keresztül bebocsátást nyernek a tudatalatti birodalmában türelmetlenül várakozó SZÖRNYETEGEK. Sokszor harcol velük rémálmai hadszínterén. Néha csúszómászó férgek, vadállatok, máskor emberrablók, gyilkosok alakjában jelennek meg. Könyörtelenül megzavarják az alvás nyugodt éjjeli csendességét.

Reggelente fáradtan, megtépázottan ébred. Hosszú perceket tölt azzal a fürdőszobában, hogy vállalható külsővel tudjon megjelenni az iskolában. Ott már valamivel jobb hangulatba kerül, hisz barátai elterelik a figyelmét az éjszakánként átélt küzdelmekről, menekülésről. Teljes nyugalmat azonban nappal sem érez, bár nevetésével és könnyed beszédével többnyire jól tudja mindezt palástolni.

Fejében viszont egyre csak dübörögnek a kérdések: Miért vagyok feszült? Honnan jönnek a rémálmok? Mi ez a furcsa, nyomasztó érzés, ami néha hatalmába kerít? Ilyenkor eszébe jut az a néhány mondat, amit egyszer olvasott valahol: „A rémálmokban sokszor félelmeink öltenek testet. Hajszolt elménk így tesz kísérletet arra, hogy körülhatárolható formába öntse szorongásainkat, hiszen könnyebb harcolni egy látható, kézzel fogható ellenséggel, mint vakon hadonászni kardunkkal a levegőben, hogy elűzzük a minket körülvevő alaktalan homályt.”

Sokat gondol arra, hogy ez a homály az ő életében is jelen van. Talán ezért olyan ingerlékeny néha, talán ezért rágja a körmét, ezért fáj gyakran a feje vagy a gyomra, ezért dobog néha olyan hevesen a szíve, hogy szinte az egész teste beleremeg, s talán ezért érzi azt időről időre, hogy semmi értelme az életének. Már sejti egy ideje, hogy az ő lelkében is küzdelem zajlik, és biztos benne, hogy nem vesztesként akar kikerülni belőle. Tudja, hogy ehhez először láthatóvá kell tennie, meg kell neveznie ellenségét. Ezért most már fel meri tenni önmagának az eddig soha meg nem fogalmazott kérdést: Mi ellen harcolok valójában?

ÉS TE? TE MI ELLEN HARCOLSZ?

HISZEL ABBAN, HOGY GYŐZHETSZ?

ITT vagyok MINDEN NAP a következő időpontokban (ezeken kívül egyénileg is egyeztethetünk):