Arcképcsarnok: Sólyom Ilona
Bukodiné Sólyom Ilona 2021. augusztusában vonult nyugdíjba. Az utóbbi 20 évben az iskolánk Vizuális kultúra tanáraként számtalan diákot készített fel különböző pályázatokra, érettségire és felvételire. A Gimi Galéria szervezése is az egyik legfontosabb feladata volt. Ezért természetes az, hogy a galéria oldalának első interjúját vele készítsük el.
Sólyom Ilona interjúja
Bukodiné Sólyom Ilona 2021. augusztusában vonult nyugdíjba. Az utóbbi 20 évben az iskolánk Vizuális kultúra tanáraként számtalan diákot készített fel különböző pályázatokra, érettségire és felvételire. A Gimi Galéria szervezése is az egyik legfontosabb feladata volt. Ezért természetes az, hogy a galéria oldalának első interjúját vele készítsük el.
Már másfél éve van nyugdíjban. Nem hiányzik a tanítás?
Mikor kezdődött a tanév 2021-ben, nagyon furcsa volt, hogy nekem nem kellett mennem. Akkor nagyon nehéz volt, nagyon hiányzott a tanítás, hiszen ez volt eddig az életem. Nagyon rossz volt elmenni a gimnázium mellett. Az egészségügyi problémáim felerősödésével sajnos a figyelmem is elterelődött, megváltozott az életem. De még sokat gondolok az elmúlt negyven évben történtekre. Osztálytalálkozóm is volt az első gimis osztályommal, ahol felelevenedett nagyon sok régi emlék. Az interneten is figyelemmel kísérem az iskola és a volt tanítványok életét.
Én a szakmámat, a tanári pályámat nem munkának, pénzkeresésnek éltem meg. Élveztem, szerettem a munkám, hívatásom volt. Azért is tudtam egyszerre annyi mindent csinálni. Ha tehetném, újra ezt a szakmát választanám.
Hogyan alakult ki a vizuális művészeti ágakhoz történő vonzódása?
Mindig szerettem a szépet, gyerekkoromban is. Szívesen alkottam. Nagyon sok technikát kipróbáltam. Ilyenkor nem csak rajzolásra, festésre gondolok, hanem mindenféle kézművességre, akár varrásra, sütésre is. Amikor általános iskolámban a rajztanárom Van Gogh életéről mesélt, én már elolvastam az életét. És más szemmel láttam már a festményeket, szobrokat.
A művészek sorsa, élete, körülményei befolyásolják azokat. Mondanivalójuk, üzenetük lehet. Nagyon szerettem olvasni, imádtam a történelmet, a magyar nyelvet és irodalmat. A művészettörténetet később ismertem meg, szerettem meg.
Kik a példaképei?
A szüleim, akik mindig becsületesek, lelkiismeretesek voltak, mindig segítettek mindenkinek, akinek szüksége volt rá, ahogy csak megtehették. Akik engem is így neveltek, hogy ilyen legyek. Szorgalmas, pontos, szavatartó, jóindulatú, empatikus ember igyekeztem én is lenni.
Mielőtt a gimnáziumba került, általános iskolában dolgozott. Milyen volt az átállás?
1981-ben még első osztályos osztályfőnökként kezdtem. Tanítószakon, rajz és pedagógia szakkollégiumot végeztem. Majd napközis nevelőként is dolgoztam gyermekeim születése után. Később adódott lehetőségem rajzot tanítani felsősöknek. Amit nagyon szerettem, bár még 18 évesen azt gondoltam, hogy kicsiket akarok tanítani. A felsősökkel kóstoltam bele a versenyzésbe, pályázatokba, projekt módszerbe, kiállítás rendezésbe.
Megszereztem akkor a rajztanári diplomát is. Így mikor áthelyezéssel 20 év után a gimnáziumba kerültem, jobban kiteljesedhettem, aránylag könnyen beilleszkedtem. Élveztem a projekteket, amikre később lehetőségem volt. Igaz, az első érettségiztetés izgalmat okozott, és az első 12-es osztály hozzámállását is megszenvedtem. Már később az esti tagozaton a médiatanítás is könnyen ment, amit az Iparművészeti Egyetem végzésével párhuzamosan csináltam. Tehát 6 éves kortól 54 évesig mindenkit tanítottam.
Természetesen. Több olyan diák is van, akivel többet dolgoztam együtt, mert érettségizett rajzból, vagy pályázatokra, versenyekre készültünk, honismereti kutatásban vettünk részt, vagy kiállítást rendeztünk, osztályfőnöke voltam, vagy csak a folyosón többet beszélgettünk.
Melyek voltak a legnagyobb sikerei?
Diákjaim rajzokkal, festményekkel nagyon sok megyei, országos díjat nyertek, de talán még nagyobb sikert értünk el a honismereti kutatásokkal. Kazincbarcika és a környékbeli falvak, életét, történetét, templomok, kastélyok, kripták, érdekes épületek, emberek múltját, jelenét megismertük és dolgozatban megírtuk. Rangos országos és megyei pályázatokon dobogós helyeken végeztünk.
Nagyon jó érzés, büszkeség töltött el, mikor az országos szakrális pályázatokon, a Parlamentben, mint felkészítő tanárt kitüntettek, vagy mikor Ráday Mihálytól átvehettem a Podmaniczky – díjat, amit a műemlékvédelmi munkámért kaptam. De az Országos Honismereti Szövetség is elismerte a munkámat. Nagyon büszke voltam akkor is, mikor városunk Érték-díját az általam vezetett Gimi Galéria megkapta.
A Gimi Galéria
Beszéljünk a Gimi Galériáról. Honnan jött az ötlet?
Nem az én ötletem volt a Gimi Galéria. Bagi Aranka, Kövesdi Tibor, Andrássy Csilla is vezette még előttem, igaz évente csak kevés kiállítás volt, míg én minden hónapban rendeztem egy, de volt mikor két kiállítást is.
Mi volt a Gimi Galéria célja?
A Gimi Galéria célja, hogy a képzőművészet, iparművészet, népművészet, fotóművészet bemutatkozzon az iskola kapuin belül. A diákokat vegye körül a művészet, ismerjék meg a műfajokat, gondolkodjanak el az üzenetén, legyen véleményük róla. Ezzel motiváljuk az érdeklődő tanulókat. Nagyon kevés a lehetőség arra egyébként, hogy tárlatokat látogassunk. Másik célja, hogy alkotó diákjaink, környékünkön élő művészek, amatőr alkotók, kézművesek lehetőséget kaphassanak a bemutatkozásra.
Hány kiállítást rendezett ott?
20 évet tanítottam a gimnáziumban, tehát 230-250-et, de a vendégkönyvben meg lehetne számolni pontosan. A pandémia időszakában, néhány hónap kihagyás után virtuális kiállításokat rendeztünk. Többes számban írtam, mivel az iskola vezetés és az énektanár segítsége nélkül nem lehetett volna ilyen magas szintű megnyitókat tartani.
Melyik, a Gimi Galériában kiállító művészre a legbüszkébb?
Saját volt tanítványaimra, Verebélyi Diánára, aki ismert szürrealista festőművész lett, Kormos Brigittára, aki restaurator lett, Czifra Anettre aki fotós, reklámgrafikus, de még sorolhatnám.
Volt-e saját kiállítása?
Igen, 2019-ben bemutatkoztam én is a Galériánkban, bár alkotásra igen kevés időm jutott. Miskolcon, és városunkban csoportos kiállításon.
Gondolom, hogy a művészetet, az alkotást nem hagyta abba. Milyen alkotások készültek el az utóbbi időben?
Most több időm van festeni, ha egészségem engedi, alkotok. A természetet szeretem festeni, ezek megnyugtatnak, kikapcsolnak. Mivel az állapotom miatt nem vagyok képes túrázni, kirándulni, így lélekben kirándulok, mikor festem a képeimet.
Gondolkodott-e már azon, hogy az alkotásait könyv vagy digitális könyv formájában a nagy nyilvánosság elé tárja?
Még nem gondolkodtam ilyenen, sajnos egyéb problémáim nem engedik meg, hogy ezen törjem a fejem. De ha egészségem megengedné, lehet, jól esne. Mivel a Kazinci Klub tagja vagyok, két antológiában már jelentek meg képeim, és írásom is.
Milyen tanácsot tudna adni a mai, művészi érzékkel megáldott diákoknak?
Alkossanak, olyan technikával, amivel szeretnének! Próbáljanak ki mindenfélét! Találják meg magukat! Alkotásaikkal szerezzenek örömöt maguknak és másoknak! Ha nem is művészeti pályán tanulnak tovább, mindig örömöt fog okozni az alkotás, kikapcsolódnak, megnyugodnak tőle. Ha gyermekeik lesznek, családjuk lesz, tudják majd dekorálni környezetüket, boldoggá teszik környezetüket is. Ha viszont hívatásukká válik a művészet, az életüket teszi majd az alkotás boldoggá, és meg is élhetnek belőle.
