Honismereti kirándulás

Honismereti kirándulás

Az intézményünk pedagógusai tudják, hogy az ismeretszerzés nem csupán az iskolapadban valósulhat meg, ezért nyitottak vagyunk arra, hogy a diákokat a gimnázium épületén kívülre is elvigyük, és különböző programokon keresztül, élmények segítségével tanuljanak egy-egy területről. Pár nappal ezelőtt a 11. D osztály járt Budapesten. Az egyik ott tanuló diák élménybeszámolóját olvashatják róla:

Osztályunk 2022. március 16-án, a Rákóczi szövetség jóvoltából Budapestre látogatott, ahol a március 15-ei nemzeti ünnephez kapcsolódóan egy honismereti projekten vettünk részt. Az utazást az osztályfőnökünk szervezte, de a művészettanárunk volt az, aki az egész napon kalauzolt minket és mesélt a nevezetességekről, a megemlékezéshez kapcsolódóan. Az 1848-as forradalom helyszíneinek bejárása és a rendhagyó történelemóra különösen nagy lelkesedéssel töltött el minket, hiszen idén a mi feladatunk volt a március 15-ei műsor összeállítása.

Első úticélunknak az Andrássy út végén található, Budapest egyik szimbólumát, és egyben a legnagyobb terét, a Hősök terét választottuk. A tér az 1896-os millenniumi ünnepségre épült, és a magyarok ezeréves történelmének állít emléket. A tér közepén álltunk meg először, hogy mindent meg tudjunk figyelni, és innen próbáltuk felismerni a 14 emblematikus történelmi személyiség szobrát is. Persze aztán közelebbről is megcsodáltuk az alkotásokat. Bár az idő nem volt a legjobb, mégis sokan voltak a téren. Művészettanárunk mesélt a tér két oldalán elhelyezkedő Szépművészeti Múzeumról, és a Műcsarnokról érdekességeket, valamint az itt látható szoborcsoportról is. Igyekeztünk néhány csoportképet készíteni, mert az eső egyre jobban esett, és sietnünk kellett a következő helyszínre.

A Budapesti forgalomban kicsit elveszve, de azért még időben megérkeztünk a Magyar Nemzeti Múzeumba, mely Magyarország első országos múzeuma. 1802 óta gyűjti, őrzi és bemutatja a Kárpát-medence tárgyi és szellemi örökségét. Itt a 20. század történelméről tekinthettünk meg egy kiállítást. A tárlatvezetőnk egy rendkívül kedves hölgy volt, aki törekedett arra, hogy a másfél órás múzeumi látogatásunk ideje alatt végig fenntartsa az érdeklődésünket, és igyekezett minden kérdésünkre pontos választ adni. Szerencsénk volt a koronázási palástot is megnézni, ami egy nagyon őrzött és több szempontból is különleges helységben volt. Bár fotó-jegyet nem vettünk, megengedték, hogy a múzeumban néhány fotót, illetve csoportképet készíthessünk.

Folytatva kicsit a kaotikus utunkat a városban, a buszunk a Várnegyed aljában tett ki minket, ahonnan egy hosszú és meredek lépcsőn jutottunk fel a várba. Itt megtekintetük az évszázadok során többször lerombolt és újjáépített Budai Várat, amely ma a Magyar Nemzeti Galériának és a Budapesti Történeti Múzeumnak is otthont ad. A Mátyás templom mellett sétáltunk el a Halászbástyához, és a kilátóteraszokról elénk táruló panorámában gyönyörködtünk. Megnéztük a Lánchidat, amit most újítanak fel, és megpróbáltuk beazonosítani a számunkra ismerős épületeket. Természetesen a fotózás sem maradhatott el.

Végül a napot az Aréna plázában nyugtáztuk, ahol mindenki szabadon vásárolhatott és szórakozhatott a hazaindulás előtti órákban. Viszonylag későn értünk haza, nagyon jól éreztük magunkat, és egy újabb emlékezetes nappal lettünk gazdagabbak!

Iskolánk már a kezdetektől fogva gyűjti a tartós élelmiszereket, tisztálkodási szereket, és minden olyan adományt, ami a háború elől menekülő emberek megsegítéséhez szükséges lehet. Intézményünk már egy kisbusznyi rakományt el is szállított a rászoruló embereknek. Osztályunk tanulói is részt vállaltak ebben a tevékenységben, a Rákóczi szövetség felhívásának eleget téve, pénzbeli adományával is igyekezett segíteni a Kárpátaljai magyar diákoknak!

Köszönjük a lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek!

Próbáld Zsófia 11/D osztályos tanuló

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Melyiket válasszam?

A pályaorientációs nap izgalmas és informatív programot kínált a végzős diákoknak, segítve őket a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében.

Tovább »