Székelyföldi találkozások

Kazincbarcikától Székelyföldig

2024. május 26-31.

bga_alap_logo (1)

Vasárnap hajnalban indultunk útnak Székelyföldre, hogy a hagyományos életformával ismerkedjünk és közös történelmünk emlékhelyeit felkeressük. A kirándulás első napját az utazás jegyében töltöttük. Utunk során kiselőadásokat hallgattunk meg azokról a településekről, melyeken áthaladunk. Farkaslakán emlékszalagot kötöttünk Tamási Áron sírjára és a trianoni emlékműre.

Este érkeztünk meg szálláshelyünkre, a gyimesi Borospataka Skanzenba, ahol meleg vacsora fogadott bennünket.

A gyimesiek élete

Reggeli után a gyimesi asszonyok bemutatták a hagyományos kenyérsütés folyamatát. Molnár Szabolcs, népzenész kalauzolásában megtekintettük a falumúzeumot, a tárgyak segítségével felfedeztük az évszázados életmódot.

Megismerkedtünk a vaj, sajt, túrókészítés hagyományos eljárásával.

Majd szállító alkalmatosságokra ültünk, hogy kalandos körülmények között meghódítsuk a Kárpátok egyik legszebb magaslatát, az Apa-havast. Felidéztük a hely történelmi vonatkozásait, tisztelettel emlékeztünk eleinkre.

Vacsora után a gyimesi néptáncegyüttes fiataljaival találkoztunk, akiktől gyimesi táncokat tanultunk. Az este közös tánccal zárult. A zenét és a csángó hagyományok bemutatását Molnár Szabolcs népzenésznek köszönhettük.

Az ezeréves határnál

A másnap délelőttöt az ezeréves határnál töltöttük. Felkerestük a Kárpát-medence legkeletibb vasúti őrházát. Múltja egészen a monarchia idejére nyúlik vissza. A Rákóczi-vár lépcsőzete felújítás miatt zárva volt, így ezt a távolból csodálhattuk meg.

A Kontumáci kápolna emlékfala a magyarság múltjának számos korszakát őrizte meg. Hősi halottak hosszú névsora beszél némán a múlt viharairól.

Az eső áztatta Csíkban és Gyergyóban

Ezen a napon buszra szálltunk, hogy Csíksomlyóra érkezzünk, ahol megtekintettük a kegytemplomot. Közös imát mondtunk Boldogasszony Anyánkhoz. Megemlékeztünk a búcsújárásról. Kiselőadónk elmesélte a hely történelmi eredetét. Úgy látszik, nem imádkoztunk eleget, mert az eső továbbra is szakadt, így a nyeregbe nem tudtunk felsétálni.

Innen Madéfalva felé vettük az irányt. A madéfalvi veszedelem emlékhelyén koszorút helyeztünk el a csángókra emlékezve.

Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnázium diákjaival és tanáraival találkoztunk. Igazgató úr vezetésével megtekintettük az iskolamúzeumot. Innen meg sem álltunk a Békás-szorosig. A Kárpát-medence ősi bejáratánál felidéztük a honfoglalás körülményeit. A Gyilkos-tó szép látványánál annak mondai hagyományát elevenítettük fel.

Csalogató napsütésben

Az 5. napon végre újra kisütött a nap. Ezt kihasználva reggeli után túrázni indulunk az Ugra-tetőre. Utunk során katonasírokra leltünk. Szalaggal és virágcsokorral tisztelegtünk a névtelen hősök előtt. A túrázók egy része továbbhaladt a gerincen, a másik fele virágot gyűjtve visszafordult a szállásunk felé. A tetőn Sebő hadnagyra emlékeztünk.

Délután tanáraink segítségével újabb játékos vetélkedőt tartottunk, illetve közösen megválasztottuk a hét legemlékezetesebb fotóit.

Hazafelé

Korai reggeli után hazaindulunk. Szejkefürdőn megálltunk és Orbán Balázs erdélyi író sírját kerestük fel. A hozzá vezető sétány szépen faragott székelykapuk alatt kanyargott.

Korondon szálltunk ki újra a buszból és Ilyés Vészti Mihály műhelyében belelestünk a fazekasság mesterségébe. Megismerkedhettünk a korongozás és a felületfestés titkos fogásaival. Az árusoktól vásárfiát vásároltunk és élményekkel telve hazaindultunk.

Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium és a szülők támogatását!

Fotó és videó: D. Zs.

Az előkészítő és az értékelő foglalkozás bemutatói:

Hasonló bejegyzések

Sportnap a Szaléziban

Idén is hatalmas sikerrel zajlott le iskolánk sportnapja, ahol számtalan izgalmas program várta a diákokat. A foci, a kidobó, a röplabda, a pingpong és a sorversenyek mellett még számos más sportban is kipróbálhatták magukat a résztvevők.

Tovább »

Legfrissebb bejegyzések

Sportnap a Szaléziban

Idén is hatalmas sikerrel zajlott le iskolánk sportnapja, ahol számtalan izgalmas program várta a diákokat. A foci, a kidobó, a röplabda, a pingpong és a sorversenyek mellett még számos más sportban is kipróbálhatták magukat a résztvevők.

Tovább »

Sportnap a Szaléziban

Idén is hatalmas sikerrel zajlott le iskolánk sportnapja, ahol számtalan izgalmas program várta a diákokat. A foci, a kidobó, a röplabda, a pingpong és a sorversenyek mellett még számos más sportban is kipróbálhatták magukat a résztvevők.

Tovább »