Volt egyszer egy kismadár, aki állandóan csiripelt. Sosem hagyta abba, hiszen ő nem félt semmitől. Csiripelt, ha vihar tombolt, csiripelt, ha sötétség volt, ha süvítő szél fújt, sőt még akkor is, ha egyedül volt. A kismadár sokat volt egyedül. Társai mind irigyelték gyönyörű énekes hangja és állandó jókedve miatt.
Egy napsütötte nyári napon vádászok érkeztek az erdőbe. Ketten voltak, és hatalmasok. Óriási léptekkel járták be az erdőt. Az ágak csak úgy recsegtek-ropogtak talpuk alatt, ócska ruháikat pedig újabb és újabb ágak torzították. Kezükben puskájuk vidáman játszott az erdőbe beszökött kósza fénysugarakkal, mivel az erdő lakóit próbálta megtéveszteni. Mindegyikük félt. Sőt, rettegtek. Ki a fa mögé bújt, ki az odvasba, ki elmenekült, és volt olyan is, ki már az ítéletet várta.
A kismadár mint megszokott kedvenc fáján üldögélt, és boldogan énekelte kedvenc dalát. Ő nem félt. Testvérei próbálták elhallgattatni vele énekét, ezzel elterelve a figyelmet az erdő madarairól. Mintha nem is léteznének. De a kismadár kitartó volt, és akárhogyan lökdösték, csipkedték nem kívánkozott abbahagyni a dalolászást. Egyszer csak lelökték a fáról. A madár csak zuhant és zuhant, majd szárnyait kitárva egy másik tágas odvas bejáratánál landolt. A madár már nem énekelt.
Meg sem mukkant, egy hang nem jött ki belőle. Körbenézett. Látta a reszkető anyaszarvast kölykét védve, a gyönyörű tollazatú madarak tojásait, a vaddisznó családot menekülni és a magányos farkast, ki támadásra készen lapult, egészen közel a vadászokhoz. Mind őt nézték és a madár is nézte őket. „Miért nem énekel?”-gondolták, hisz oly sok ideje szótlan hangnak, most az erdő hirtelen olyan csendesnek tűnt. Hiába a sok rossz szónak, most mindenkinek hiányzott a kismadár gyönyörű hangja. Ő viszont továbbra is csak ült a fán, és hangtalanul csak remegett. Tollai mind rázkódtak, csőrei kopogtattak, lábai pedig majd összerogytak. Hirtelen még a szélbe is beleremegett, mikor az átjárta a testét.
Aztán egyszer csak mindenki elnézett a kismadár felől. Értették. Értették, hogy mi történt.
A kismadár félt.
Félt a fák susogásától, félt a társaitól, félt a nap melegétől és a vadászoktól. Mindentől félt.
Egyszer csak egy éles mégis mély hanghullám futott végig az erdőn. Szarvasbőgés. A farkas is vonyítani kezdett. A madarak pedig keservesen csiviteltek és a vadászok is könnyeiket hullatták.
Mind tudták mi történt.
A kismadárból nagymadár lett.
