Áll a bál a Szaléziben

Az iskola bejárata

Illetve pontosítjuk is a címet: a bál majd 2023. április 14-én áll, hiszen ekkor rendezzük a hagyományos iskolai bálunkat.

Két év kényszerű kihagyása után, tavaly áprilisban rendeztük meg ezt az iskolai rendezvényt, amely az iskola történetének az egyik legnagyobb számú zenés-táncos mulatság lett. A tantestület és a diákok egyaránt úgy gondolták, hogy érdemes lenne az idén is tavaszra tenni az eseményt.

Az élőzenés bál 19.00-kor kezdődik a Don Bosco Sportközpontban, és hajnal egyig tart. A rendezvényre csak a megfelelő ruházatban lehet belépni, amelyet szigorúan ellenőrizni fogunk. (Lányoknak alkalmi báli ruha, alkalmi cipő, fiúknak öltöny, nyakkendő és alkalmi cipő). Ez első olvasásra talán keménynek tűnik, de a tantestületünk elkötelezett abban, hogy a nevelésre is hangsúlyt fektessünk. Természetesen nem annyira szigorú a dress code, mint a felnőttekre vonatkozó etikettben, amiről itt lehet olvasni.

A talpalávalót idén is a Meridán együttes szolgáltatja, a zenekar tagjai között volt tanítványunk is van.

Helyszín:

A Don Bosco Sportközpont, amely otthont ad a testnevelés óráinknak, rendezvényeinknek és bizonyos tanóráinknak is.

Szeretettel várunk minden jelenlegi és volt diákunkat és barátaikat!

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Melyiket válasszam?

A pályaorientációs nap izgalmas és informatív programot kínált a végzős diákoknak, segítve őket a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében.

Tovább »