Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

A Szalézi Gimi – első reakciók

Már két hét telt el az első iskolai nap óta, így a gólyáknak volt ideje arra, hogy megismerjék az iskolát, tanárokat. Vassné Szokircsák Diána tanárnő arra kérte a 9/Ny tanulóit, hogy fogalmazzák meg az első benyomásaikat. Íme, egy csokorra való.

„Nagyon szeretem hogy a tanító jól elmagyarázza a dolgokat, így otthon csak át kell nézni. Így hogy elkezdődött az iskola végre van rendszer az életemben, mert nyáron ez nem volt meg.”

„Úgy gondolom, hogy kedves és segítőkész tanárokat kaptunk, bár az első hét csak a könnyebb része volt. Legalább a csengő nem idegestő, mint amilyen általánosban volt.”

„Minden tanár más és más, valaki egy kicsit szigorúbb vagy talán engedékenyebb, ez viszont jó, így van rendjén.”

„A nagy épület láttán elgondolkodtam azon, hogy párszor biztos el fogok tévedni. A tanárok rendesek, jószívűek és segítőkészek. Teljesen meg vagyok elégedve és azt kaptam, amit vártam. Nem bántam meg ezt a döntést.”
Fotó: Kerekes István

„Az új osztályfőnökömet szeptember 31-én ismertem meg. Egy nagyon aranyos, mosolygós tanárnő várt minket a lelátón.”

„A házi mennyisége is eddig tűrhető. Sokat várok az iskolától, mivel nagyon sok jót hallottam.”

„Az első nap után el is meséltem a barátnőimnek és a családomnak, milyen jól éreztem magam.”

„Az osztályfőnököm nagyon szimpatikus a régihez képest. Az iskola nagyon tágas és egyedi, ami nekem szintén nagyon tetszik. Az informatika termek is nagyon jók, elég modern felszereléssel dolgozunk, ami tud hasznos lenni! Az udvarunk nem olyan tágas, de tiszta, rendezett az is. „

Fotó: Kerekes István

„Szerintem sokkal jobb itt a kaja, mint bármi más menzán.”

„A tanárok szimpatikusak, segítőkészek és kedvesek. Tetszik, hogy itt az embert nem bántják, és elfogadják egymást. Régen mindig féltem, hogy kinevetnek, mert amikor felelt valaki és rosszat mondott, akkor kinevették. Itt viszont kicsit magabiztosabbnak érzem magam. Itt minden tetszik, a tanárok, az osztály.”

„Már a gólyanapon láttam. hogy megnyugodhatok, mivel mindenki kedves és barátságos volt velem. A programok izgalmasak voltak, az osztályfőnököm is nagyon szimpatikus volt. Az ebéd is, nagy meglepetésemre, finom. Az iskola nagyon jól néz ki belülről. Örülök, hogy ezt a gimit választottam, mert jól érzem magam és elég gyorsan sikerült beilleszkednem.”

„Egyébként még eddig úgy tűnik, hogy jófejek a tanárok is.”

Fotó: Kerekes István

„Az angollal kapcsolatban nekem egyelőre X.Y. tanárnő a kedvencem. Mindig vidáman jön be és nagyon tetszik a tanítási módszere is.”

„Az iskola szabályait teljesen megértem, hiszen az általános iskolában ettől szigorúbbak voltak. Nekem tetszik a kártyás beléptetőrendszer is, szerintem ez nagyon jó dolog.”

„Szerintem… néni nagyon kedves, aranyos és jó osztályfőnökünk lesz. A kedvencem, hogy hamarabb végzek itt, mint az általános iskolában.”

„Elég gyakran járok az iskolai büfébe, mert ott nagyon finom a hot-dog. Hot-dogon kívül még gofrit is szoktam enni. Van ez a Teams felület, amit még nem szoktam meg, de remélem, előbb-utóbb megszokom.”

Fotó: Kerekes István

„A kicsengő zenéje jó, de van egy olyan érzésem, hogy egy idő után már idegesítő lesz.”

„Az iskola szofisztikált, ami mindig előny. A tanárok kedvesek, sokkal jobbak, mint az előző iskolámban. Hatalmas az eltérés a régi és az új között, nemcsak a tanárok és a tanulás terén, de a diákok mentalitása is sokkal jobb.”

„A nyár alatt próbáltam nem gondolni az iskolára, mert eléggé tartottam az új helyzettől. A gólyanap előtt elég nehezen tudtam elaludni, mert izgultam, de az egész teljesen jól sült el.”

„Ami számomra szokatlan volt, hogy már az első héten belevágtunk a tanulásba. Ez jó dolog, nem húzzák az időt, mint általánosban. Nagyon finom az ebéd is, de ha mégsem ízlene, ott a büfé is, ami szerintem nagyon praktikus.”
Fotó: Balla Árpád

„A következő hetet is nagyon élveztem, a tanárok játékosan igyekeznek megtanítani velünk a tananyagot.”

„A tanáraim kedvesek, ezért szeretek az óráikra járni.”

„Az első hét benyomása számomra nagyon pozitív. Szimpatikusak az emberek, tetszik az épület és szerintem nagyon sok dolgot fogok itt tanulni. Örülök, hogy ezt az iskolát választottam.”

„Pozitívan csalódtam, hiszen, mint a legtöbb diák, én is rémképekkel a fejemben érkeztem meg, de mindenki nagyon kedves volt. Jól döntöttem, hogy ezt az iskolát választottam. Tudom, hogy nagyobb követelmények lesznek, viszont mindent megteszek, hogy be tudjam tartani őket.”

Fotó: Balla Árpád

Címlap fotó: Tóth Marci

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Sándor István-emléktúra

Április 10-én és 11-én a gimnázium 12. osztályos tanulói Budapestre utaztak, hogy feltárják a XX. századi diktatúrák működését és Sándor István mártírszerzetes tragikus élettörténetét.

Tovább »