Minden áldott nap a színpadon állunk, tucatnyi durván kritikus szempárral szemben. Megszoktuk, hogy látnak, hallanak minket, és ahogy a tinédzserek szoktak, gyorsan ítéletet is mondanak felettünk. De tényleg ismernek-e minket?
A cikksorozatunk arra vállalkozik, hogy megmutassuk, mi, pedagógusok is igyekszünk élvezni az életet, vannak hobbijaink, szeretünk elmélyedni valamiben. Kivel is lehetne kezdeni, ha nem a jelenlegi igazgatóval, Balla Árpáddal, aki 1994 óta dolgozik a gimnáziumban.
A szabadidőmről általában
„Szabadidő? Az mi?” – szoktam viccesen feltenni a kérdést, amikor arról érdeklődnek, hogy mit csinálok, ha éppen nem dolgozom.
Valójában elég széles érdeklődési köröm van. Imádok utazni – leginkább a földön, mert igazság szerint félek a repüléstől, és nem szeretem a hajók imbolygását sem. Persze, ha kell, használom ezeket a közlekedési eszközöket is.
Érdekel a számítástechnika is. Órákat tudok eltölteni fotók, videók szerkesztésével, az Office eszközök használatával. Igyekszem új dolgokat megtanulni és alkalmazni.
Szeretek fotózni, 15 éves korom óta van saját tükörreflexes fényképezőgépem, az elsőt az első diákmunkán kapott fizetésemből vettem (egy Praktika MTL5) – ezt a mai napig megtartottam. A videózásban is otthon vagyok. Ma már több tízezer fotót tárolok a számítógépemen.
Sajnos ma már egyre kevesebbet, de rendszeresen olvasok, és kihasználva a streaming szolgáltatókat, filmeket, sorozatokat nézek. Mindezeket (talán mert kicsit munkamániás vagyok?) angolul teszem. Ha van időm, színházba és moziba is ellátogatok.
Bár nem látszik rajtam, sportolni is szoktam, leginkább úszni, síelni és kerékpározni szeretek. Noha monotonnak tűnnek, ezek a tevékenységek segítenek abban, hogy a fejemben összerakjak dolgokat, tervezzek, elemezzek.
"Kövéren és kopaszon, a hangerőt már nem bírom ..."
– énekli a P. Mobil zenekar. Ebből a mondat második fele nem igaz. Bírom a hangerőt, hiszen tinédzser korom óta rendszeresen járok rock koncertekre. Ez a szerelem a mai napig megvan bennem. De kezdjük az elején…
A nagy találkozás ...
A 70-es években a Pollack M. úton laktunk a „piros házban”, közvetlenül a „Kutyaól” mögött. A háromlépcsőházas, négy emeletes épületben tucatnyi hasonló korú fiú és lány lakott, és mivel akkoriban sem 120 csatornás TV, sem internet nem létezett, a szabadidőnket nagyrészt az utcán töltöttük. Egy nap éppen lent voltunk (talán tengóztunk), amikor a harmadik lépcsőház harmadik emeletéről valami fura, de érdekes riff hangjait hallottuk: tu-tu-túúú, tu-tu-tutu, tu-tu-túúú, tu-túú.
Mint Micimackót a mézes csupor, úgy vonzott minket a dallam. Kiderült, hogy valami angol banda, egy bizonyos Deep Purple száma volt. Ott és akkor született meg a máig tartó „rocker-énem”.
Vigyázat! Addiktív!
Innentől nem volt megállás, egyre mélyebben szívott be a műfaj, így lettem én is a „rock katonája”. A 80-as években a barcikai művelődési ház (azaz szaknyelven művelődési központ) rengeteg koncertnek adott otthont. Sőt az eredeti Edda itt próbálhatott, miután Miskolcról kitiltották.
P. Mobil, Edda, Piramis, Hobo Blues Band, Beatrice, Hungária, P. Box, Karthágó és még tucatnyi rockbanda lépett fel, és az öcsémmel ott voltunk szinte mindegyiken.
Az első rockfesztivál élményünk – szintén az öcsémmel – az 1983. szeptemberében megrendezett Miskolci Rockfesztivál volt. Reggel tíztől éjszakáig egymást váltogatták a magyar rocksztárok. Sajnos az utolsó fellépő, az Omega koncertjének csak az elejét láthattuk, mert az utolsó buszt el kellett érnünk. Ekkor 15 éves voltam.
Akkoriban a világhírű zenészek, együttesek persze nem jöttek a vasfüggöny mögé, így csak legálisan vagy illegálisan behozott bakelit lemezeken jutottunk hozzá a zene-adagunkhoz, illetve egymás lemezeit hallgatva, kazettára másolva élvezhettük a 60-as, 70-es és 80-as évek nyugati rockbandáinak zenéit.
Közben a kedvenc együtteseink egy része letette a lantot (azaz a gitárt, dobot, mikrofont), így reményünk sem volt, hogy valaha még látni fogjuk élőben őket. A P. Mobil második lemezén erről is írt egy dalt.
Azután a 80-as években a vasfüggöny repedezni kezdett. Az angol heavy metal zenekar, az Iron Maiden 1984-ben Magyarországon adott koncertet. Előtte két évvel ugyan egy másik – amúgy kiváló zenét játszó – Uriah Heep is ellátogatott hozzánk, de ők addigra már túl voltak a csúcson.
Azután történt egy újabb csoda: ismét megjelent a színen a Deep Purple, mert 1984-ben újjáalakult a legendás II. felállásban, és piacra is dobták a Perfect Strangers című albumukat. 1987-ben Magyarországon is adtak egy koncerten, amelyen sajnos – a sorkatonai szolgálatom miatt – nem vehettem részt.
Végül a sors úgy hozta, hogy az első „nyugati” zenekar, amit élőben láthattam a Uriah Heep volt, akik Debrecenben mutatták meg, hogy milyen is egy profi előadás. Minden percét élveztem.
Koncertek, fesztiválok sora
A főiskola után sajnos sokáig csak álmodoztam arról, hogy koncertekre menjek, pedig a 90-es években egymás után jöttek a világsztárok, és egyre több fesztivál (köztük a Sziget) is gyökeret vert. A családi feladatok és az alacsony jövedelmi színvonalunk egyszerre húzta be a kéziféket, így viszonylag sokat kellett várni, hogy újra ennek a hobbinak hódoljak.
Azután eljött 2010. augusztus 14., az első „szigetelés”. A két fiammal egy egész napot töltöttünk ott, élveztük a koncerteket. Onnantól pedig már egyenes volt az út. Legyen az önálló koncert vagy fesztivál, valahol mindig ott vagyok/vagyunk.
Nem számít, hogy az ország másik végén (pl. Sopronban a Volt fesztivál), Szolnokon vagy éppen Lengyelországban vagy Bécsben lép fel valaki, ha van lehetőség rá, kocsiba pattanunk és megyünk.
És hogy kiket láttam eddig?
Nem is tudom felsorolni, hiszen a fesztiválokon egy-egy hívónév miatt vagyunk ott, de előtte és/vagy utána fellépőkkel is ismerkedhetünk. De azért a legnagyobbakat leírom:
- Iron Maiden,
- Ozzy Osborne,
- Aerosmith,
- Judas Priest,
- Deep Purple
- Alice Cooper,
- Saxon,
- Uriah Heep,
- Guns ‘n’ Roses,
- Scorpions,
- Slash,
- Dio Disciples,
- Metallica,
- Yingwie Malmsteen,
- Nightwish,
- Hollywood Vampires,
- Def Leppard – Möltey Crüe
Miért?
Szerintem mindenkinek vannak függőségei, nekem a koncert. Csak nem káros. Sőt! Egy tanulmány kimutatta, hogy a rendszeres rockkoncert látogatás meghosszabbítja az életet. Hogy igaz-e ez, azt nem tudom. De aki egyszer meglátogat egy bulit, lehet, hogy nem tud tőle soha megszabadulni.
