Szalézis diákokkal Az Élet Menete Alapítvány képzésén

2022 október 7-11-ig két 12.D osztályos diákkal, Kulcsár Gergővel és Zsigray Mártonnal vettünk részt Az Élet Menete Alapítvány ravensbrücki-berlini képzésén.

„Az Élet Menete célja, hogy megtanítsa a holokauszt leckéit és megmutassa a jövő generációinak, mi az oka annak, hogy megfogadják: Soha többé”

A képzés első helyszíne Ravensbrück volt, ahol a második világháború idején a legnagyobb női koncentrációs tábor működött. A csoport megismerkedett a tábor történetével, majd a kiállítás anyagát tanulmányozva páros munkában feldolgoztuk az egy-egy elhurcolt csoportról szóló kiállított anyagot. A workshopon mindenki meghatódva, elképedve számolt be érzelmeikről, hogy ez tényleg megtörténhetett.

A képzés másik helyszíne Berlin volt. Itt is felkerestük a holokauszt emlékhelyeit és betekintést kaptunk a második világháború utáni megosztott Németország történetébe, így láthattuk a Berlini fal megmaradt szakaszát, a DDR Múzeumot de emellett volt lehetőségünk a legfontosabb nevezetességek, mint a Brandenburgi kapu, a Pergamon Múzeum, az Alexanderplatz, a Reichstag épületének megtekintésére is.

A képzésről sok élménnyel tértünk haza, ami a szomorú történelmi tényeket ismerve, nem csak pozitív , mert a képzésen megismert holokauszt eseményei sajnos olyan megrázó adatokat tárt fel , amik szinte feldolgozhatatlanok. Ezek után még fontosabbnak, hogy a fiatalabb generáció is megismerje a holokauszt eseményeit és „együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt”

A képzés vezetőinek nagyon hálásak vagyunk, akik tökéletes felkészültséggel mutatták be a történelemnek ezt a szomorú korszakát és vezették a foglalkozásokat.

Schmiedné Rácz Tünde

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Melyiket válasszam?

A pályaorientációs nap izgalmas és informatív programot kínált a végzős diákoknak, segítve őket a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében.

Tovább »