Kérjük, ajánlja fel adójának egy százalékát a Szalézi Szent Ferenc Alapítványnak 2024-ben is!

Kérjük ajánlja fel adója 1%-át a gimi alapítványának
1%

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium a többi szalézi intézménnyel együtt nagyon sokat tesz azért, hogy másokon segítsünk. Az előző egy évben is számos jótékonysági eseményt szerveztünk, és a bevételekből támogatást nyújtottunk a legelesettebb gyermekeknek. Részesei voltunk a magyarországi Caritas Hungarica akcióinak, és pénzbeli adományt nyújtottunk a nagybarcai csecsemőotthonnak, a kurityáni gyermekotthonnak, és egy tardonai kisfiúnak is, aki tavaly szenvedett súlyos, maradandó sérüléseket egy rádőlt játszótéri elem miatt.

Természetesen az alapítványunk a saját tanítványainkat is igyekszik támogatni: a legtehetségesebbek végzősök között a tanév végén díjakat osztunk (Pro Schola, Szalézi-díj), segítjük a tehetséges de szerény körülmények között élő diákjainkat pénzbeli támogatással és tartós élelmiszerekkel.

Ahhoz, hogy ezt a munkát folytatni tudjuk, nekünk is szükség van segítségre. Nem kérünk nagy terhet, csupán annyit, hogy az adójuk egy százalékát ajánlják fel az intézményünknek vagy más szalézi szervezetnek.

Kérjük, rendelkezzen 2024-ben is adójának 1%-áról a Don Bosco Szaléziak részéről vagy az általuk fenntartott intézmények befogadó szervezetek egyike számára, amelyek által értékes tevékenységet végeznek a fiatalok javára! Sok olyan helyzet adódik, amikor anyagi eszközökre is szükség van a hatékony segítséghez. Ehhez mindenki hozzá tud járulni,- aki személyi jövedelem adó bevallást nyújt be.

A személyi jövedelemadó 1 százalékát befogadó szervezetek a következők lehetnek:

Az alapítványunk a nem alapfeladatok ellátásához szükséges eszközök beszerzését, a tehetséges, de szerény körülmények között élő diákok támogatását, a legkiválóbb tanulók díjazását és számos más tevékenység elvégzését segíti. A 2021/22-es tanévben az alapítvány a Városi Civil Alaphoz benyújtott sikeres pályázaton 7 millió forint támogatást kapott, amely segítségével értékes programokat tudtunk szervezni a diákjainknak. Bár a következő tanévben ezt nem sikerült megoldani, igyekszünk más forrást keresni ahhoz, hogy hasonló színvonalú eseményeket is meg tudjunk valósítani.

Külön köszönjük azt, hogy tavaly 1,6 millió forint támogatás érkezett az 1%-on keresztül, ami az egykulcsos adó bevezetése óta rekordnak számít.

Adószámunk: 18402641-1-05

A belső udvar képe

BOSCO SZENT JÁNOS IFJÚSÁGI NEVELÉSI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY

Adószám: 19673752-1-41

A Bosco Szent János Ifjúsági Nevelési és Oktatási Alapítvány a Magyar Szalézi Tartomány központi alapítványa. Az adományokból segítik a hátrányos helyzetű fiatalok iskoláztatását, kollégiumi elhelyezését, támogatnak ifjúsági lelki-, sport- és kulturális rendezvényeket és az oratóriumok működését.

SZALÉZI IFJÚSÁGI MOZGALOM EGYESÜLET

Adószám: 18122167-1-41

A szalézi ifjúsági munkát koordináló mozgalom, ahol találkozik minden olyan csoport, egyesület, fiatal szerveződés, akik magukénak érzik a szalézi lelkiséget. Tevékenységeik az ifjúsági rendezvények területét érintik (évközi és nyári találkozók, táborok, oratóriumok, animátorok képzése, önkéntesség stb.).

MAGYAR SZALÉZI MUNKATÁRSAK EGYESÜLETE

Adószám: 18135671-1-41

A közös szalézi hivatás hordozói a világban, a szerzetesekkel közösen felelősek a Don Boscó-i terv megvalósulásáért, amit elsősorban mindennapi feladataikban valósítanak meg, különleges figyelmet fordítva a fiatalokra, különösen a legszegényebbekre.

Adójának az egyházaknak adható 1%-ával rendelkezzen a Magyar Katolikus Egyház számára!

Technikai szám:0011

Kérjük, abban az esetben is tegye meg felajánlását a Magyar Katolikus Egyháznak, ha személyi jövedelemadója bizonyos kedvezmények miatt nulla forint (pl. családi adókedvezmény). Az állam ugyanis a felajánlók számánál ezeket a rendelkezéseket is figyelembe veszi. Az egyházaknak biztosított kiegészítő támogatás felosztása ugyanis a rendelkezők száma alapján történik, amelybe a nulla forintról szóló felajánlás is beleszámít.

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Melyiket válasszam?

A pályaorientációs nap izgalmas és informatív programot kínált a végzős diákoknak, segítve őket a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében.

Tovább »