Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevelével ismerték el Schottnerné Szabó Lívia munkáját

Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevelével ismerték el Schottnerné Szabó Lívia munkáját

Schottnerné Szabó Lívia születésétől kezdve Kazincbarcikán él, csak a középiskolai és egyetemi évei alatt volt huzamosabb ideig távol. Igazi pedagógusként, 40 éven át ugyanabban az épületben tanít: 2011-ig a Ságvári Endre Gimnázium, onnantól a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium pedagógusa.

A középiskolát a nagy múltú és méltán híres sárospataki Rákóczi Gimnáziumban végezte el, ahol azon kevés számú diák közé tartozott, akik speciális tagozaton tanulhattak egy nyugati idegen nyelvet, az angolt. Ott alapozta meg azt a kiváló nyelvtudást, amelyet azóta is folyamatosan csiszol, fejleszt.

Nem véletlen, hogy az érettségi megszerzése után azonnal felvették a Kossuth Lajos Tudományegyetemre, amelynek az utolsó évét már úgy végezte, hogy közben a barcikai gimnáziumban is tanított.

Munkájára a mai napig a fiatalos, gyermekközpontú, magas színvonalú oktatás-nevelés jellemző. A tanítványai rajonganak érte, a pedagógustársai pedig tisztelik őt a szerénységéért, együttműködő készségéért, segítőkészségéért.

Az életpályája alatt több osztályt vezetett végig a gimnáziumi éveken, akik a mai napig szeretettel gondolnak rá, és többen visszajárnak hozzá beszélgetni.

Szakmai munkájára a magas színvonal volt mindig is jellemző, oroszlánrésze volt abban, hogy 20 év alatt az iskola eljutott odáig, hogy a korábbi 30-40%-kal szemben ma az érettségizők 80-90%-a legalább középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. A Pitman, TELC és LanguageCert nyelvvizsgáztatójaként pedig komoly tapasztalatot szerzett, és ma már a tehetséges diákjai felsőfokú nyelvvizsgával is rendelkeznek.

Számos volt tanítványa is van, akik az angolt napi szinten, a munkájuk során is használják.

Az iskolavezetés sajnálatára a tanév végén nyugdíjba vonul, amihez sok egészséget kívánunk.

A fentiek alapján méltán kapta meg a kitüntetést.

Hasonló bejegyzések

Legfrissebb bejegyzések

Melyiket válasszam?

A pályaorientációs nap izgalmas és informatív programot kínált a végzős diákoknak, segítve őket a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében.

Tovább »